0 °C Budapest

Kiszorultál a pályázatokból? Ez most változhat!

Pénzcentrum
2008. október 3. 08:30

A nemzetközi hitelválság hatására enyhít a kormány az uniós támogatások igénybevételéhez szükséges feltételeken, melyeknek a vállalkozások többsége nem tud megfelelni - írja a Magyar Hírlap.

Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter elmondása szerint exportpiacaink gyengélkednek, melynek hatása alól a magyar vállalkozások sem vonhatják ki magukat. Az új pályázatokon már részt vehetnek azok a társaságok is, melyeknek az előző évben 10-25%-os árbevétel-csökkenésük volt. Emellett könnyítés még, hogy a támogatást nyert vállalkozásoknak a korábbinál 1%-kal kisebb árbevétel-növekedést kell vállalniuk.

A legkisebb vállalkozások ezentúl 6 millió helyett 10 millió forintos mikrohitelt is felvehetnek, melynek maximális futamideje 5-ről 10 évre emelkedett. A futamidő kitolásával csökkenő havi törlesztési teher vélhetően növeli majd a cégek érdeklődését.

Bajnai bejelentette, hogy a kereskedelmi bankokon keresztül hitelgaranciát is nyújtanak 100 milliós hitelig. A garancia az összeg 80%-áig terjedhet.

Az intézkedéscsomag felsorolt elemeinek költségeit döntően uniós pénzből állja az állam.

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

NAPTÁR
Tovább
2025. február 16. vasárnap
Julianna, Lilla
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33