A válság legújabb áldozatai között a nemrégiben a világ legjobbjainak ítélt márkák is megtalálhatóak, legalábbis a londoni Brand Finance áprilisban kiadott listáját vizsgálta felül a piaci turbulenciák hatását figyelembe véve. Ennek eredményeképp alaposan átrendeződött a rangsor, a Coca-Colát letaszította trónjáról a Wal-Mart.
A kiadott felülvizsgálat szerint az idei év első 9 hónapja során a világgazdaságban bekövetkezett viharok a legjobb 100 márka értékében összesen 4,2 százalékos csökkenést okoztak, ez 67 milliárd dolláros (11 ezer milliárd forintos) értékcsökkenést jelent.
A lista összeállításához természetesen több faktort is figyelembe vesznek, azonban a leghangsúlyosabb elem az egyes cégek profit- és értékesítési kilátása.

A felülvizsgálatnak köszönhetően az üzletlánc a negyedik helyről került a dobogó legfelső fokára, míg a Coke most már csak a második.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







