Vészharang a filmstúdiókért - nem jönnek a külföldi alkotók

Pénzcentrum
2008. augusztus 8. 10:00

A korábbi évekkel ellentétben, idén alig kapnak megrendelést külföldi alkotóktól a hazai filmstúdiók, ami leginkább a filmforgatási támogatás eltörlésének köszönhető. Emiatt azonban a bérmunka is kevesebb lehet idén - írja a Világgazdaság.

Míg tavaly közel 18 milliárd forintot költöttek a külföldi stúdiók itthon bérmunkára, addig ez az idei első öt hónapban a 900 milliót sem érte el, nem kapnak ugyanis megrendelést a drágán megépült filmstúdiók.

A korábbi 20 százalékos adókedvezményt ugyanis az EU felülvizsgálta, így azt ma már nem kaphatja meg minden produkció. Ezt tetézte még az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja, és a gyengülő USA dollár, ami jelentősen megdrágította a hazai forgatásokat.

Az etyeki Korda Stúdióban idén még nem forgattak külföldi filmet, de a pomázi Sternben is legfeljebb ha egy megvalósul idén. Egyedül a fóti stúdióban forgatják most a Robin Hood harmadik évadját.

Akadnak olyan stúdiók is, melyeket idáig megépíteni terveztek, például a Mecseki Szénbányák területén a Greenhill komplexumot, azonban az előleget még nem tették le, de az év elején bejelentett mogyoródra tervezett stúdióról sem sokat hallani újabban.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?