-7 °C Budapest

Pályázat a roma vállalkozásoknak

Pénzcentrum
2008. július 24. 08:57

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium pályázatot hirdet a hazai roma mikro-, kis- és középvállalkozások piaci esélyeit és versenyképességét javító fejlesztések és beruházások támogatására a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzatból - olvasható a MAG Zrt. honlapján. Felhívják az ügyfelek figyelmét, hogy az idei támogatási konstrukció néhány ponton változott a tavalyihoz képest, amelyek közül a legfontosabbak a következők:

1. Az elnyerhető támogatás mértéke a projekt elszámolható költségének legfeljebb 65 %-a, illetve 80 %-a, amennyiben a program a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (IX. 17.) Korm. rendelet 2. melléklete szerint komplex programmal segítendő 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben valósul meg. (Az elmúlt évben egységesen 65 % volt a maximális támogatási mérték.)

2. Ha a beruházás kizárólag haszongépjármű beszerzésre vonatkozik, akkor a támogatás maximális összege 4 millió Ft. (Tavaly ilyen címen maximum 3 millió Ft-ot lehetett igényelni.)

3. Az idei évben a pályázatírás költségeire nem részesülhetnek támogatásban a pályázók.

4. A pályázat benyújtásakor 2008. évben nem kell pályázati díjat fizetni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

5. Egyes korábbi mellékleteket az idén nem kell csatolni a pályázathoz.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29