16 °C Budapest

A kkv-k bő kétharmada tervez beruházást

Pénzcentrum
2008. június 23. 10:09

A hazai kis- és középvállalkozások 69 százaléka tervez valamilyen beruházást a K&H kkv bizalmi index adatai alapján. Éppen a fejlesztésekhez forrást kereső vállalkozásoknak nyújt kedvező lehetőséget az Új Magyarország Mikrohitel Program, melyhez a hitelintézetek közül a K&H csatlakozott elsőként.

A beruházni vágyó cégek ezentúl új, kedvező forrás-lehetőségekkel találkozhatnak a K&H-nál. 2008. májusában - a hitelintézetek közül elsőként - a K&H Bank is csatlakozott az év elején útjára indított Új Magyarország Mikrohitel Programhoz. Így hamarosan megkezdi a Mikrohitelek terjesztését, melyek révén az eddigieknél könnyebben juthatnak legfeljebb 6 millió forintos hitelhez a forráshiánnyal küzdő kkv-k. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv révén elérhető termékek már a K&H fiókjaiban is igényelhetőek országszerte.

Igény pedig van az új termékekre, hiszen a hazai kkv-k körében igen magas a beruházási hajlandóság. A K&H kkv bizalmi index legutóbbi felmérése alkalmával a megkérdezettek több mint kétharmada, 69 százaléka nyilatkozta, hogy tervez valamilyen beruházást. Szektorokra levetítve a kereskedelemben a legkisebb a beruházási kedv (62 százalékos), míg a mezőgazdasági cégeknél kimagasló, 81 százalékos ugyanez az arány.

A hazai kkv-k, akárcsak az utóbbi negyedévekben, továbbra is elsősorban az informatikai fejlesztéseket tartják szükségesnek (38 százalék), ezt követi a gépekbe (34 százalék) és a gépjárművekbe (20 százalék) történő beruházás iránti hajlandóság.

Dr. Bába Ágnes, a K&H lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese az alábbiak szerint elemzi a helyzetet: "a konkrét beruházásokon túl a piacbővítési szándék is egyre nagyobb a kkv-k körében. A versenyhelyzetből adódó innovációs kényszer hatására a cégek 69 százaléka tervez valamilyen lépést - profilváltást, termékfejlesztést vagy piacbővítést, amihez természetesen pluszforrásra van szükségük."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Amint azt a mellékelt ábrázolásokban is láthatjuk, elmondható, hogy minél kisebb egy vállalkozás, annál inkább érzi szükségesnek a fejlesztéseket - a kisvállalkozások mindössze 29 százaléka nem tervez beruházást, míg a középvállalkozásoknál 37 százalék ugyanez az arány.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem