A KÖZOP felhívására beérkezett az első kerékpárút-fejlesztési pályázat, melyet Balástya Község önkormányzata nyújtott be a Kisteleket és Balástyát összekötő kerékpárút építésére. A pályázatok benyújtása már 2008. május 15-től lehetséges, a felhívás visszavonásáig érvényes.
A KÖZOP keretében a 2007-2013 közötti időszakban összesen tizennégy milliárd forint érhető el kerékpárutak építésére és a kerékpáros közlekedéshez kapcsolódó egyéb infrastruktúra fejlesztésére.
A konstrukció célja a helyközi kerékpárutak, kerékpáros létesítmények kiépítése, a régiók kerékpáros közlekedési infrastruktúrájának kialakítása, bővítése, a biztonság fokozása, a nemzetközi és az országos kerékpárút-hálózatokhoz való csatlakozás biztosítása, illetve a már meglévő útszakaszok hálózatba szervezése.
A pályázaton a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. mellett önkormányzatok és ezek társulásai vehetnek részt. A pályázat a Közép-magyarországi Régiót leszámítva az ország egész területét érinti. Az egy, két és három számjegyű utak külterületi szakaszai mellett is van lehetőség fejlesztésekre, amennyiben az nem érinti az Európai Kerékpárút Hálózat (EuroVelo) nyomvonalát. A Hálózatot érintő fejlesztésekhez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatai biztosítanak lehetőséget.
Az összefüggő kerékpárút hálózatok megvalósítása érdekében az ÚMFT-, illetve a hazai forrásból meghirdetendő pályázati felhívások kölcsönösen előnyben részesítik egymás támogatott projektjeit. A már támogatásban részesített pályázatokhoz kapcsolódó további szakaszok pályázatai többletpontban részesülnek a szakmai értékelés során.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Önkormányzati pályázatok esetében a vissza nem téríthető támogatás mértéke térségenként változó, felső határa az elszámolható költségek 80-90%-a. Beruházásonként 50 - 450 millió forint támogatásra lehet pályázni.
A most megnyíló pályázati lehetőségen kívül a Regionális Operatív Programok (ROP) nyújtanak támogatást a belterületi és mellék-úthálózat melletti kerékpárutak építésére. A GKM pályázataival együtt így 2013-ig több mint 50 milliárd forint lesz elérhető.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






