600 millió forintos kapacitásbővítést tervez jövőre a Sió-Eckes Kft. Siófokon, hiszen a piacvezető pozíció megtartása érdekében bővíteniük kell a klasszikus gyümölcslé kategóriát - tudósít a Világgazdaság.
A középtávú tervek között szerepel még az is, hogy bioitalokat vezessenek be, egyelőre azonban még nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű magyar bioalapanyag - véli Fazekas Endre, a vállalat ügyvezető igazgatója.
A társaság portfolióbővítés céljából átvette a Szentkirályi Ásványvíz, idén januártól pedig a Bomba! energiaital forgalmazását. Az idei évre 20 milliárd forintos árbevételt terveznek, tavaly a Sió-Eckes Kft. árbevétele 20 százalékkal, 17,6 milliárd forintra emelkedett az előző évhez képest.
Fazekas azonban elmondta, hogy a hazai gyümölcsalapanyagok drágulása, az energia-áremelések, valamint az egyes gyümölcs-sűrítmények beszerzési árának emelkedése közel 200 millió forintos többletköltséget okozott a vállalatnak, melyet azonban az erős piaci verseny miatt nem lehetett érvényesíteni az árakban. Az eddigi sikeres működés mögött elsősorban a promóciós politika, az új termékek sikeres bevezetése, valamint a PET-palackos italok forgalombővülése áll.
Szakértők szerint azonban a piacon átrendeződés várható, hiszen egyre nagyobb piaci részesedést tudhat magának a Coca-Cola Cappy üzletága, megjelent a Tropicana, amely a Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. márkája. Mindemellett várható, hogy idén 30 százalékos részesedést szereznek a kiskereskedelmi hálózatok saját márkás gyümölcslevei is.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







