3 °C Budapest

Itt egy lehetséges megoldás a munkanélküliségre

Pénzcentrum
2008. április 1. 12:00

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint Magyarországon az aktív felnőtt (15-64 éves) lakosság körében 8 százalékos a munkanélküliség, a 2007. december-2008. januári időszakban pedig 337 ezer főnek nem akadt munkája. Többek között erre a problémára is jelenthet megoldást egy olyan szervezeti forma, a szociális szövetkezet, melynek tevékenységét, illetve alapítását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) pályázati úton kívánja elősegíteni. Nézzük, mi is az a szociális szövetkezet, s miről is szól ez a kiírás.

Mi is az a szociális szövetkezet?


A szövetkezetekről szóló törvény rendelkezései alapján ez a szervezeti forma nagymértékben képes társadalmi erőforrásokat mozgásba hozni, az elkülönült gazdasági szereplők helyzetét megerősíteni, valamint közösségi szükségleteket kielégíteni, emiatt kívánják támogatni a szövetkezeti mozgalmat.

Külön kormányrendelet is rendelkezik a szociális szövetkezetekről, mely pontosan meghatározza, mit is takar ez az elnevezés. A szociális szövetkezet feladata, hogy munkalehetőséget biztosítson, illetve szervezzen munkanélkülieknek, tanulóknak, illetve hallgatóknak, emellett tagjai számára intézményi foglalkoztatást biztosít.

Természetesen a Szövetkezz/2007 kódjelű pályázat kiírása is meghatározza, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy szociális szövetkezetnek. Ennek alapján olyan személyek önkéntes, autonóm társulásáról van szó, akik célja, hogy közös gazdasági, társadalmi, oktatási és kulturális célokat a létrehozott vállalkozás útján valósítsák meg.

Tagság

A szociális szövetkezet jogi személyisséggel rendelkező társaság, melynek tagja természetes személyként az lehet, aki a szövetkezet tevékenységében személyesen közreműködik. A pályázati kiírásban feltétel, hogy a szövetkezetben a foglalkoztatottaknak legalább 50 százaléka a célcsoportba kell tartoznia.

Ez pályázati céltól függően azt jelenti, hogy az alapító tagok között 3-4 munkanélkülinek kell lennie (A cél), illetve a tagok és külső munkavállalók 50 százalékának kell a meghatározott célcsoportból kikerülnie (B cél). A célcsoportba pedig azok a természetes személyek tartoznak, akik már legalább 3 hónapja regisztrált munkanélküli, illetve álláskereső magyar állampolgár.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Célok, pénz

Nem árt, ha áttekintjük, pontosan mire és mennyi pénzt is lehet igényelni. Pályázni lehet "A" cél esetében szociális szövetkezet alapítására, "B" cél esetében pedig a már megalapított szövetkezet működtetésére és fejlesztésére lehet támogatást kérni. Alapítás esetén a projekt időtartama legfeljebb 6, fenntartás, működtetés esetén pedig legfeljebb 12 hónap lehet.

A pályázat kétfordulós, melyből az első, a projektkiválasztás szakasza le is zárult. A projektkidolgozás folyamata most zajlik, a második forduló határideje április 30. Alapításra maximum 500 000 forintot, működtetésre legfeljebb 20 millió forintot lehet igényelni. A vissza nem térítendő támogatás a költségek 100 százalékára igényelhető.

Tevékenységek

A szövetkezet bármely tevékenységet végezhet, amely nem ütközik törvénybe. Működési engedélyhez kapcsolódó tevékenységet pedig abban az esetben, ha megszerzi az annak végzéséhez szükséges engedélyt. A pályázatban természetesen olyan tevékenységek elindítását, illetve működtetését támogatja, melyek az adott településen kielégítetlen szükségletként jelentkeznek, az előzetes felmérések szerint van rá vásárlóerő, s az értékesítési piac is megszervezhető.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?