Hétről-hétre, hónapról hónapra egyre több vállalkozói ötletet tárnak elénk a franchise világának segítségével. Érdemes lehet megfontolni azt, hogy csatlakozzunk-e valamelyik hálózathoz, hiszen egy kész üzleti modellt kapunk kézhez, még ötlet sem kell, persze a siker sosem lehet garantált. Sokak fejében felvetődhet a kérdés, vajon honnan szerezze meg az induló tőkét, a fizetendő franchise-díjat. A hazai franchise-finanszírozás egyelőre még gyerekcipőben jár, azonban körbenéztünk, hol és milyen lehetőségek közül válogathatnak azok, akik szeretnének elindítani egy üzletet, azonban nincs meg hozzá a megfelelő hátterük.
Nincs egyszerű feladata annak, akik egy franchise-hálózathoz való csatlakozást, vagyis egy franchise-vállalkozás beindítását finanszírozó konstrukciót szeretne találni. Az egyébként megszokott vállalati termékek között igen nehezen lehet - ha egyáltalán lehet - rábukkanni a kifejezetten franchise-formátumra kitalált módozatokra. Ha azonban nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a franchise-szó szerepeljen egy-egy adott leírásban, valamelyest szélesebb paletta tárul elénk.
A klasszikus megoldások
Ma már a bankok is egyre inkább kezdik felismerni a kis- és középvállalati szektor fontosságát, a bennük rejlő gazdasági és pénzügyi potenciált, ami abban is megnyilvánul, hogy ezen ügyfélkörnek kínált termékeik körén szélesítenek.
Így a franchise-vállalkozás beindításához felvehetünk akár ingatlanfedezet mellett nyújtott jelzáloghitelt (melynek segítségéhez egyébként igen gyakran folyamodnak a vállalkozásindításban gondolkodók), illetve lehetőség nyílik hosszú távú beruházási hitelek felvételére is. Ezek részletes bemutatásától jelen cikkünkben eltekintünk.
Emellett a lehetőségeinket bővítik a kedvezményes vállalkozói fejlesztési hitelprogramok is. Ilyen például a Magyar Fejlesztési Bank által kínált több konstrukció is. Az Új Magyarország Kisvállalkozói Hitel, illetve a Mikrohitel plusz program célja, hogy kedvezményes forrást biztosítson a kis- és középvállalkozások beruházási és fejlesztési céljaihoz. Fontos tudni, hogy mindkét hitelt igényelhetik induló vállalkozások is.

A Mikrohitel Plusz program estében hitelt igényelni kizárólag akkor lehet, ha a vállalkozás 80 százalékos Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalást képes felmutatni. A kisvállalkozói hitelek esetén a kezességvállalás nem kötelező, azonban biztosítékként elfogadják.
Ahol megtalálható a franchise
Az európai uniós támogatások szintén nagy szerepet töltenek be a vállalkozások finanszírozásában, így nem álltuk meg, hogy körül ne nézzük a Gazdaságfejlesztési Operatív Program néhány, kifejezetten a kkv-k számára kínált pályázatába, hogyan is állunk a franchise-hálózatokkal.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A franchise-hálózatok kedvelői szomorúan vehetik tudomásul, hogy kifejezetten a franchise-ra szabott pályázati kiírások nincsenek... Elkeseredni nem kell, hiszen a dokumentációt figyelmesen böngészve szembetűnik, hogy franchise-vállalkozásként is pályázhatunk, csupán a feltételeknek kell megfelelni.
Nézzünk egy példát, vegyük alapul a legnépszerűbb pályázatok közé számító GOP-2008-2.1.1/A komplex technológiafejlesztési (eszközbeszerzési pályázatot)! A kiírás keretében új, illetve használt eszköz beszerzését lehet megpályázni, s a korlátozó feltételek között találhatjuk meg azt a kitételt, amely szerint, ha a projekt franchise-hálózathoz kapcsolódik, kizárólag abban az esetben nyújtható támogatás, ha a franchise-rendszergazda az Európai Unió területén bejegyzett vállalkozás.
Fontos tudni, hogy a mesterlicenc tulajdonosa nem tartozik franchise-rendszergazda fogalmába. Fontos kitétel, hogy ellentétben a többi "slágerpályázattal", ebben az esetben el lehet számolni költségként a franchise-díjat.
Külföldön egész más a helyzet
Angliában egészen másképp fest a franchise finanszírozás, itt ugyanis több bank is kínál kifejezetten franchise hitelt, köztük a Lloyds TSB és a HSBC is. A hitelek célja, hogy forrást biztosítsanak a franchise-megvásárlására, valamint az üzletmenet elkezdésére. A két pénzintézet mindegyike kihangsúlyozza az üzleti terv meglétének fontosságát, olyannyira, hogy számos segédanyagot nyújtanak ennek elkészítéséhez.
Legyünk tehát bármelyik országban, vagy válasszunk akármilyen finanszírozási formát, nekünk is érdemes észben tartani a jó üzleti terv elkészítésének fontosságát. Emellett széles körben érdemes tájékozódni, s érdeklődni a franchise-jogok átadójánál is a finanszírozási lehetőségekről.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







