Névháború - tipp pénzszerzéshez, vagy elvetélt ötlet?

Pénzcentrum
2008. február 12. 15:00

Számos olyan történetet hallhattunk már, mikor valaki leleményessége révén gazdagodhatott meg. Elég volt előrelátónak lennie, s megvásárolt egy domain-nevet, melyet később súlyos pénzekért adott tovább egy-egy híres cégnek. Ma már kevés ilyen esettel találkozhatunk, azzal viszont annál is gyakrabban, hogy a piaci vetélytársak elveszik előttünk az online terjeszkedés terét, vagyis megveszik a cégünkhöz illő domain-nevet. Nézzük a Fortune magazin segítségével, hogyan lehet ez ellen védekezni!

Az alapeset

A Fortune magazin egy megtörtént esetet hoz fel példaképpen, miért is jó előrelátónak lenni. Adott egy cég egy névvel, valamint az ahhoz megfelelő domainnel. A regisztráció öt évre érvényes, lejáratkor azonban a konkurencia szemfüles, s megszerzi a cég elől a nevet. Mit lehet ilyenkor tenni?

Védekezz!

Az egyetlen megoldás erre a problémára az, ha már levédettük az üzlet nevét. Ha nincs védjegyoltalom, abban az esetben sajnos nem sokat lehet tenni. Ne tévesszük össze a szabadalommal, mivel az másra nyújt védelmet, egy cégnévre nem is lehet igényelni.

Vagyis tehát a cégnevet, a márkát, a cégjelet védjegyoltalom alá lehet venni. Ha ez megvan, akkor már lehet perelni a domain-név jogtalan bitorlása miatt. Ezt meg lehet tenni rosszhiszemű használat címén is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha azonban nincs levédetve a név, és hagyjuk azt lejárni, sőt a cég neve egy általános kifejezés, akkor nagyon valószínű, hogy nem járunk sikerrel. Mi a tanulság? Egyrészt védessünk le mindent, ami cégünkhöz kapcsolódik, másrészt mindig figyeljünk arra, hogy lejáratkor egyből újítsuk meg domain-név regisztrációnkat.

Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 15. hétfő
Henrik, Roland
29. hét
Július 15.
Bíróságok napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem