11 °C Budapest

Mit válasszak, hogy sikerrel járjak?

Pénzcentrum
2007. november 7. 15:00

Nem számít, milyen terméket találtál ki valamelyik álmatlan éjszakádon, azt mindenképpen el kell döntened, mi lesz továbbiakban sorsa őrült, vagy épp földhöz ragadt ötletednek. Saját céget alapítasz, és magad kezded meg a termelést és értékesítést? Vagy inkább a szellemi tulajdon védelme a vonzó? Nem tudod, melyik a megfelelő verzió? Segítünk a döntésben!

Először is mindkét verzió esetén ugyanazt az első lépést kell megtennünk, behatóan kell tanulmányoznunk a piacot, amelyre szeretnénk betörni, vagy éppen azt kialakítani. Minden oldalról meg kell vizsgálnunk, mi várható a bevezetés után, s érdemes néhány kérdésre is megtalálni a választ.

Így például vizsgáljuk meg, kik a legnagyobb versenytársaink, ha vannak ilyenek egyáltalán, kik a piac kisebb termelői, mekkora lesz várhatóan az értékesítés, mekkora maga a piac, kik az elsődleges vásárlók. Ha minden lehetséges információt megszereztünk, csak ebben az esetben tudunk megfelelő döntést hozni arról, gyártunk, vagy szabadalmaztatunk.

Iparjogvédelem

Az egyik lehetőség tehát ötletünk "levédetése", vagyis az szellemi jog védelmének intézményéhez való fordulás, természetesen ezt is alaposan végig kell gondolnunk.

Ebben az esetben másféleképpen kell tudnunk eladni termékünket, arról kell meggyőznünk a nálunk esetlegesen jelentkező vállalatokat, hogy fizessenek számunkra díjat azért, hogy felhasználhatják ötletünket, és megvalósítsák a termék termelését. Az egész értékesítésének lényege, hogy ekkor az ötletünk megvalósításából származó előnyt értékesítjük, s nem az annak bemutatására készített prototípust.

A szellemi tulajdon védelme alapvetően két területre osztható, szerzői jog, valamint az iparjog védelmére. Ez utóbbi szabadalomra, növényfajta oltalomra, használati mintára, védjegyre, földrajzi árujelzőre, valamint formatervezési mintára terjed ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szabadalom a találmányok jogi oltalmát hivatott biztosítani azonban csupán korlátozott ideig. A szellemi tulajdon védelméért felelős hivatal Magyarországon a Magyar Szabadalmi Hivatal, ide kell nekünk is beadni szabadalmi kérelmünket.

Gyártás

A gyártás úgy valósulhat meg, ha a prototípusból már valós terméket állítunk elő. Ehhez pedig elő kell teremtenünk a megfelelő infrastruktúrát, kell a raktárazásra, irodára, alkalmazottakra is fordítanunk. Aztán persze tetemes marketing- és időráfordításra is szükség lesz majd.

A két rövid leírásból egyértelműen kivehető, hogy a szabadalmaztatás időben és költségekben is egyszerűbb megoldás lehet, ugyanakkor várhatóan nem is lesz oly nagy mértékű bevételünk, mintha saját gyártásba vágjuk fejszénket.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 25. 11:32
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom