A nagyvállalatok milliókat költenek arra, hogy felmérjék a számukra kijelölt célcsoport igényeit, illetve azt, hogy mutatnak-e hajlandóságot a bevezetni kívánt termék megvételére, az azért elkért ár kifizetésére. A kis- és középvállalkozások, akiknek kis költségvetésből kell működniük viszont nem tudnak a drága piackutatásokért fizetni. Cserébe, ha nem mérik fel a keresletet, nagy bukást veszélyeztetnek. A BusinessWeek azonban talált néhány megoldást arra, hogyan lehet ingyen, vagy olcsón felmérni a piacot.
Kutass ugyanúgy, ahogy értékesítesz
Az új termék, vagy szolgáltatás bevezetése, esetleg egy teljesen új cég alapítása előtt mindenképp érdemes megkérdezni a potenciális vásárlókat, s erre az egyik legegyszerűbb csatorna az, amelyiken amúgy is értékesítünk, vagy értékesíteni tervezünk.
Így, ha boltunk van, kérdezzük meg az ott vásárlókat, ha telefonon keresztül értékesítünk, telefonáljunk, ha pedig webboltunk van, abban az esetben egy internetes kérdőív lehet a megoldás.
Ingyen adatok is segíthetnek
Számos olyan adatbázis áll rendelkezésre, amely bárki számára ingyenesen elérhető, nálunk ilyen például a Központi Statisztikai Hivatal, vagy az egyes közvéleménykutató cégek bizonyos eredményei, Amerikában pedig a U.S. Census Bureau.
Ezek az adatok teljesen publikusak, azok megszerzése nem kerül cégünknek pénzbe, viszont feldolgozásukkal hasznos információkhoz juthatunk hozzá. Így például, ha babaruházati boltot szeretnénk nyitni, árulkodhatnak számunkra a születési számok, pláne, ha azok regionális bontásban is elérhetőek.
Tanulók - jót is tehetünk vele
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha már a hivatásos piackutatókat nem tudjuk alkalmazni, nem árt, ha körbenézünk, hiszen könnyen lehet, hogy az egyes felsőoktatási intézmények ezzel foglalkozó diákjai, tanárai ujjonganak majd a gyakorlati lehetőségért.
Kérdezzünk az interneten
Léteznek online kérdőívezések levezénylésére szakosodott cégek is, akiktől megrendelhetjük a szolgáltatást, de vannak oldalak, ahol ingyen, vagy olcsón elkészíthetjük saját magunk kérdőíveit. Ez a módszer költségkímélő, és gyors is.

A Zoomerang oldalának prémium verziójában például nincs korlát a felmérések számára vonatkozóan, a tagsági díj, amit a felmérő cégeknek kell fizetni 100 ezer forint évente. Külön díjért hozzá lehet férni a globális, 2,5 milliós adatbázishoz, hogy különleges szegmensekben kereshessünk.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







