2007-ben indult útjára - a második Nemzeti Fejlesztési Tervként is gyakran emlegetett - Új Magyarország Fejlesztési Terv. A Pénzcentrum rendszeres időközönként bemutatja az új kiírásokat, összeállításinkban közöljük a hamarosan lejáró pályázatokat, így kíváncsian várjuk, milyen eredményeket hozott 2007 a pályázati pénzek szempontjából.
Mit hozott 2007?
Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter MTI-nek adott nyilatkozata alapján az Új Magyarország Fejlesztési Tervből eddig összesen 182 pályázatot hirdettek meg, 340 elfogadott kiemelt projekt mellett. Ezek összesen 2 900 milliárd forintnyi támogatási lehetőséget nyitottak meg a pályázni vágyók előtt.
A miniszter tájékoztatása szerint eddig összesen 2500 nyertest választottak ki, s már meg is kezdődtek az első kifizetések. Az első Nemzeti Fejlesztési Terv, a Kohéziós Alap, valamint az ÚMFT forrásaiból összesen 260 milliárd forintot fizettek ki 2007 során.

Európa bajnokai
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által összeállított, az NFT, ÚMFT, Kohéziós Alapok eredményeit ismertető kiadványa alapján az első NFT keretében 540 millió forintot fizettek ki, melyből 350 milliárd forintot 2007 során utaltak ki. A Kohéziós Alap projektjeinél az Európai Unió összesen 375 milliárd forintot ítélt meg Magyarországnak.
Az ÚMFT-t Magyarország az elsők között nyújtotta be, s az elsők között is írta alá az Európai Bizottsággal. Szintén kiemelendő, hogy a hazai ágazati és regionális operatív programokat negyedikként hagyta jóvá a Bizottság.
Mit hoz 2008?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Forrás: www.switzerland-trips.com
A svájci fél elvárásai alapján a rendelkezésre álló források 70 százalékát 8 prioritási területen kell lekötni, valamint a támogatás 40 százalékát Észak Alföld és Észak Magyarország régiókban kell felhasználni. A program indulásának első két évében a forrásoknak maximum 80 százalékára lehet kötelezettséget vállalni. Ami az ÚMFT-t illeti, a 2007-2008-as fejlesztési időszakra vonatkozó akciótervek alapján 2 900 milliárd forintnyi fejlesztés indulhat meg.
A Gazdaságfejlesztési operatív programjainak kiírásai közül több még idén lezárul, de januárban is figyelemmel kell majd követni a határidőket. Szilveszterig áll még nyitva a hátrányos helyzetű kistérségekben induló vállalkozások részére komplex technológiai beruházásokat támogató 2.1.2./D kiírás, valamint a nemzetközi szolgáltatóközpontok létrehozását, fejlesztését célzó kiírás (2.1.3.).
Az első kiírás esetében minimum 10, maximum 500 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető. Az elnyerhető támogatás mértéke az elszámolható költségek függvényében változik.

AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








