12 °C Budapest

Szeretnél díjat kapni? Legyen hozzá ötleted!

Pénzcentrum
2007. december 13. 16:00

Több alkalommal is elhangzott már, hogy a hazai vállalkozások körében túlságosan alacsony szintű a kutatás-fejlesztési tevékenység. Éppen ezen a helyzeten kívánnak javítani azzal, hogy több, ezt a területet támogató pályázatot hirdetnek meg. Tipikusan ilyen például a 16. alkalommal meghirdetett 2007. évi Innovációs Nagydíj is.

A Nagydíj


Forrás: MISZ
A díjat a Magyar Innovációs Alapítvány hirdeti meg közösen a Gazdasági és Közlekedési, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal, a Magyar Szabadalmi Hivatallal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával.

Kizárólag azok vehetnek részt a pályázaton, akik a 2007. évben kiemelkedő innovációs teljesítménnyel értek el jelentős hasznot. Ilyen tipikusan például az új termékek, új eljárások, illetve az új szolgáltatások értékesítése. A kiírás szerint az innováció alapja többek között a kutatás-fejlesztési eredmény, a szabadalom, a know-how alkalmazása, a technológia-transzfer.

Fontos kitétel, hogy bármely előző pályázatra benyújtott innovációval újra pályázni nem lehet. Akinek van "neveznivalója" annak nem kell mást tennie, mint egy 1 oldalas összefoglalót, egy részletes leírást készítenie. Emellett szükséges a megfelelő referenciák csatolása, illetve a nyilatkozat arról, hogy a közölt adatok, információk hitelesek, illetve, a szellemi tulajdonvédelmi jogokról.

A szakemberekből és a gazdasági és közlekedési miniszterből álló bírálóbizottság három értékelési szempont - az idei évben elért többlet eredmény, vagy többlet árbevétel, és egyéb műszaki, gazdasági előnyök, az eredetiség, újszerűség, illetve a társadalmi hasznosság - alapján dönt a díj odaítéléséről.

A Nagydíj mellett egyébként további díjakat is osztanak, így a további kiemelkedő teljesítmények a MISZ fentebb felsorolt partnereinek 2007. évi innovációs díját is meg lehet kapni, amennyiben 2008. február 13-ig benyújtásra kerül a pályázat.

Tavaly egyébként az Innovációs Nagydíjat a Mediso orvosi berendezés fejlesztő és szerviz Kft. kapta a NanoSPECT/CT® in vivo kisállat-vizsgáló rendszeréért. Az innováció eredményeképp ez a rendszer rendelkezik a piacon a legjobb képalkotási paraméterekkel. A Mediso Kft. tavaly 412 millió forint nyereséget realizált közvetlenül az eladásokból, emellett a technológiát a humándiagnosztikai termékek sorozatgyártásában is alkalmazzák.

Innováljunk, mert érdemes

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Forrás: www.openinnovators.net
Az innováció fontosságára világít rá több uniós kiírás is, amelyeket keddi cikkünkben már ismertettünk, ezekről itt lehet bővebben olvasni.

Ezeken kívül a GOP keretében januárig lehet pályázni az 1.1.2.-es (ennek közép-magyarországi tükörpályázatára is), a kutatás-fejlesztési központok fejlesztését, megerősítését célzó kiírásra. A pályázaton minimum 400, maximum 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni, január 5-ig.

A GOP-2007-1.2.2.-es kiírás (és annak kelet-magyarországi tükörpályázata) a vállalati innováció támogatását célozza. Vissza nem térítendő támogatás formájában minimum 25, maximum 200 millió forintot lehet igényelni, egészen január 7-ig.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem