Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra indexe 2007. novemberében 87,6 százalékot tett ki, vagyis elmaradt a július óta mért magas értékektől. Ezzel szemben a 100 legnagyobb vállalat konjunktúra indexe 100,5 százalékra emelkedett, így megfordult az augusztus óta tartó csökkenés.


Gazdasági feltételek
Míg a nagyvállalatok mind a nemzetgazdaság, mind pedig saját cégük helyzetének esetében kedvezőbb feltételekkel és fokozatos javulással számolnak, addig a kkv-k esetében a saját vállalkozásra vonatkozó helyzetmegítélés már jóval negatívabb, mint a gazdaság helyzetére vonatkozó várakozásaik.

2008 májusáig nemzetgazdasági szinten kismértékű javulással számol a hazai kisvállalkozások egynegyede, míg a stabilitásban 27 százalékuk bízik. A TOP-100 nagyvállalatok a hazai gazdaság rövid távú fejlődési esélyeit kevésbé kritikusan értékelik. Fél éven belül javuló lehetőségekkel számol a cégek 27 százaléka, változatlannal 55 százalékuk. A pesszimista várakozások aránya megegyezik az előző havi értékkel.

Saját vállalkozásuk helyzetét is negatívan értékelik a kkv-k, az optimista vállalatok aránya 21 százalékra csökkent az előző havi 31 százalékról. Ezzel szemben a nagyvállalatok optimizmusa javult, a működési feltételek javulásában bizakodó cégek aránya majdnem 10 százalékkal bővült.

Pénzügyi helyzet
A kkv-k esetében a többség úgy véli, hogy a teljesítménybővítés elsődleges akadálya jövőre is az elégtelen belföldi kereslet lesz, ezt követi a gazdasági környezet bizonytalansága, ezt az éleződő piaci verseny, valamint a tőkehiány követi.
A nagyvállalatok közül cége pénzügyi helyzetének változatlanságában bízik a nagyvállalatok több mint fele, míg a likviditás gyengülésétől 24 százalék tart. A kkv-k körében 49 százalék bízik abban, hogy nem változik likviditási helyzete, azonban 37 százalékra emelkedett a pénzügyi nehézségek kialakulásával számoló cégek aránya.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Beruházások
Novemberben a nagyvállalatok beruházási hajlandósága 108,3 százalékra mérséklődött, azonban a trend továbbra is emelkedő tendenciát mutat.

A kisvállalkozásoknál ez a mutató 73,3 százalék, magasabb az októberi értéknél. A beruházási tevékenységet korlátozó tényezők között jelölték meg a vállalkozások a jövőt övező bizonytalanságot, valamint a szűkölő belföldi keresletet.

Infláció
A nagyvállalatok előrejelzése szerint az éves infláció 6,4 százalék lesz, amely elmarad a szakértői várakozásoktól. A kis-és középvállalkozások esetében az éves inflációs előrejelzés 7,3 százalék, amely kis mértékben emelkedett októberhez képest.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








