12 °C Budapest

Lényegesen leegyszerűsödött a pályázati procedúra

Pénzcentrum
2007. november 19. 14:20

Csütörtökön K&H üzleti tippek címmel konferenciát tartottak Budapesten kis- és középvállalkozások részére. A második éve megrendezett országos konferencia-sorozat idei utolsó állomásán a hazai és európai uniós pályázatokról adtak elő a területet legkiválóbb ismerői.

Miskolc, Győr, Debrecen, Pécs és Szeged után Budapesten is megrendezték a K&H üzleti tippek című konferenciát. A hazai kis- és középvállalkozások számára kulcsfontosságú kérdés a pályázati lehetőségek kihasználása, éppen ezért ezúttal ez a téma határozta meg a rendezvény programját.

Leskó Tamás, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Koordinációs és Szabályozási osztályának főosztályvezető helyettesének előadása nyitotta a napot. Elmondta, hogy egy friss kutatás szerint a hazai vállalkozások e téren a szabályozásokat érzékelik leginkább korlátozó tényezőként, ugyanakkor az utóbbi években általában könnyebbé vált a finanszírozáshoz való hozzáférés. Az országos kkv-fejlesztési stratégia keretében jött létre az Üzletre Hangolva program, mely a pályázati források felhasználását igyekszik megkönnyíteni. A hazai pályázatok fokozatosan átadják helyüket az európai uniós pályázatoknak, az a kevés, amit kiírnak, pedig igen konkrétan megfogalmazott, speciális célból vehető csak igénybe.

A II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében kiírt pályázatokról tartott előadást Gáspár Bence, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ kommunikációs igazgatója. Az utóbbi évek legnagyobb vívmányának azt értékelte, hogy érezhetően könnyebbé vált a pályázás folyamata, leegyszerűsödött az eljárás és rövidebbé váltak a feldolgozási, elbírálási és kifizetési határidők. Gáspár arra hívta fel elsősorban a figyelmet, hogy a pályázati lehetőségekre nem szabad "ingyen pénzként" tekinteni, hiszen jelentős önrészre van szükség a felvételükhöz, ezért általában erős lábakon álló vállalkozások tudják ezeket a forrásokat elnyerni és megfelelően felhasználni.

Gärtner Péter, a Brüsszel Center Magyar Pályázati Tanácsadó Központ ügyvezető igazgatója a pályázatírás praktikus oldalát világította meg előadásaiban. Az egyik legnagyobb hazai pályázatíró cég vezetője is kitért arra, hogy a pályázati források sok esetben olyan vállalkozásokat céloznak, akik adott esetben segítség nélkül is meg tudnák valósítani a beruházást, azaz stabil, jól működő és életképes cégek. Felhívta a figyelmet arra, hogy évről évre vannak olyan pályázati kalapok, melyekben rengeteg pénz "benn marad", mert például a magyar cégek alig pályáznak a vállalkozások közötti együttműködés fejlesztésére.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ipacs Viktor, a K&H Csoport Kkv marketing főosztályvezetője elsősorban arról beszélt, hogy a K&H Bank milyen finanszírozási lehetőségeket kínál a kis- és középvállalkozások számára ahhoz, hogy pályázati pénzekhez juthassanak, vagy azokat hatékonyan fel tudják használni. Mint mondta, ez a konferencia egyfajta társadalmi szerepvállalás a Bank részéről, ugyanakkor nekik is szükségük van arra, hogy találkozzanak a vállalkozókkal és megismerjék igényeiket, problémáikat.

Végezetül egy hazai sikertörténetet hallhattak a jelenlévők: Nemesdaróczyné Andrea, a Leroy főkönyvelője a népszerű étterem-lánc példáján mutatta be, milyen szerepet játszhatnak a pályázatok egy cég életében. A konferencia moderátora Szily Nóra volt.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem