Lezárult a Norvég Alap második pályázati körének értékelése

Pénzcentrum
2007. október 4. 13:50

A múlt héten lezárult az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok második körének értékelési folyamata. A felhasználható támogatási kerethez viszonyítva tízszeres volt a túljelentkezés, mintegy 600 alaposan kidolgozott, háttér dokumentációval ellátott pályázatot nyújtottak be a szervezetek. A több száz pályázat értékelése után a döntőbizottság 2007. szeptember 27-én hozta meg döntését, amelynek eredményeként 41 projektet javasolt támogatásra, közel 33 millió euró értékben.

Óriási érdeklődés mutatkozott az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program kínálta fejlesztési lehetőségek iránt. Kilenc kiemelt területen lehetett fejlesztési forrást igényelni, többek között az egészségügy, az európai örökség megőrzése, a környezetvédelem, a határon átnyúló kapcsolatok erősítése és a humánerőforrás-fejlesztés területén.

Megvalósulhat többek között a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának terve, amely új őssejt-alapú terápiás eljárások fejlesztését irányozza elő előrehaladott perifériás artériás betegségek kezelésére. Sikeres javaslatot nyújtott be a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia is, a megsemmisült történelmi harangok rekonstrukciójára és lengéscsillapító szerkezet elhelyezésére a Mátyás templomban. Új lendületet kaphat a környezetbarát és versenyképes robottechnológiák magyar-norvég kutatás-alapú innovációja az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetének pályázata segítségével. Régóta vár Pápa városa az Eszterházy kastély rekonstrukciójára, hamarosan ez is megtörténhet.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a most elfogadott pályázatok szakmai értékelését végezte el, ez után a támogatásra javasolt projektekről a végső döntést a Finanszírozási Mechanizmus Bizottság és a norvég külügyminisztérium hozza meg. A támogatásban részesülő projektek végleges köre tehát a bizottság döntése után 2008-ban alakul ki.

A második körben forráshiány miatt elutasított pályázatok a mechanizmusok 2007. szeptember 24-én zárult utolsó, harmadik körében kaphatnak új esélyt. Ebben, közel 50 millió euró szabad keret áll rendelkezésre, amelyre mostanáig megközelítőleg 1000 pályázati koncepció érkezett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ún. donor országok, Norvégia, Liechtenstein és Izland 2005-ben kötöttek hazánkkal megállapodásokat, amelyek alapján a támogatási programok létrejöhettek. A finanszírozási mechanizmus a 2004-ben csatlakozott tagállamoknak, valamint Görögországnak, Spanyolországnak és Portugáliának nyújt támogatást. Magyarország részesedése bruttó 135 millió euró. A pályázati pénzalapok létrehozásával a donor országok legfőbb célja az volt, hogy elősegítsék a Magyarországgal való együttműködést, a gazdasági és társadalmi szervezetek közötti partnerségi kapcsolatok létrejöttét, az életszínvonal növelését valamint a társadalmi kohézió erősítését.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 27. péntek
Hella
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?