A tegnapi napon, 2007. szeptember 6-án az Európai Bizottság részéről Vladimir Spidla foglalkoztatásért felelős főbiztos aláírta Magyarország tizenötödik, sorrendben utolsó jóváhagyásra váró operatív programját, a Társadalmi Megújulás Programot. Ezzel Magyarország valamennyi ágazati és regionális fejlesztési programját jóváhagyta az unió végrehajtó testülete - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.
A teljes unióban a hétéves fejlesztési időszakban összesen 452 operatív program keretében valósulnak a meg tagállami fejlesztések, ebből eddig mindössze kilencven került véglegesítésre. Információink szerint Magyarország az unió 27 tagállamából a negyedik, amelynek valamennyi programját jóváhagyta már a bizottság. Ez a helyezés megegyezik a beadás sorrendjével. Csupán Dániának, Máltának és Hollandiának sikerült előbb a véglegesítés, azonban ez a három tagállam együttesen mindössze kilenc operatív programra tagolta fejlesztési tervét, így a jóváhagyás esetükben technikailag egyszerűbb volt Dániának összesen egy a szociális alapból, egy a regionális alapból finanszírozott operatív programja van, éppúgy, mint Máltának, Hollandia pedig mindössze négy regionális és egy szociális programra igényelt közösségi forrásokat. Tehát a három tagállam összesen kilenc engedélyeztetési eljárásban volt érdekelt, szemben Magyarország tizenötféle egyeztetésével.
Az Európai Unióban Magyarország volt az első, amely már pályázatokat is ki tudott írni, miközben akad olyan uniós ország, amelynek még a nemzeti fejlesztési programját sem fogadták el. Ebben a sikerben része van annak, hogy a tervezést sikerült korrekt, tisztességes párbeszédre alapozni és konszenzust kialakítani.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


