7 °C Budapest

A multik profitálnak a Gyurcsány-csomagból?

Pénzcentrum
2007. augusztus 30. 09:30

Az idén 2 százalékkal kevesebbet költöttünk, mint 2006 első felében, viszont egyre inkább az áruházláncok aratják le a babérokat, így sok kis üzlet működése forog veszélyben - írja a Magyar Nemzet.

Az első hét hónapban 8,5 százalékkal emelkedtek az árak, a hazai kiskereskedelem forgalma viszont több mint 1,5 százalékkal csökkent. Az élelmiszerárak növekedése egyre jobban érezhető, már ezen a téren is megkezdődött a spórolás, a ruházat, a könyvek és újságok, és az iparcikk jellegű termékek mellett.

A KSH adatai szerint a bérek vásárlóértéke 6,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt, a hitelállomány pedig folyamatosan nő. A fogyasztási hitelek, és a szabad felhasználású jelzáloghitelek egyre népszerűbbek a lakosság körében, bér ezeket nem tartós fogyasztási cikkekre költjük, hanem az eddigi életszínvonal fenntartására.

Szakértők véleménye alapján a kiskereskedelem mélypontja a harmadik negyedévben éri el a csúcsot. A piac idén 3-4 százalékos becsült csökkenést produkál, ami a multikat nem igazán érinti, ugyanis a szupermarketek piaci részesdése 2 százalékkal, a hipermarketeké 1 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Tavaly közel 1200 kisbolt szűnt meg, az 50 négyzetméter alatti területűek esetében az elmúlt években 6-6 százalék, tavaly viszont már 8 százalékos hanyatlás volt megfigyelhető. Ezzel szemben a hipermarketek száma az elmúlt 5 évben megkétszereződött, tavaly év végén már 109 volt belőlük az országban, és mára minden harmadik forintot valamelyik hipermarketben költünk el.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 24. 18:07
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom