28 °C Budapest

Saját pénzt gyártanak - büntetés nem, de kedvezmény jár érte

Pénzcentrum
2007. július 19. 16:00

Úgy tűnik, az amerikaiak megtalálták a helyi kiskereskedők védelmének, üzleteik stimulálásának egyszerű módszerét. Egyszerűen annyiról van szó, hogy megteremtették a dollár alternatíváját, a BerkShares elnevezésű pénzt, a helyiek ezzel fizethetnek a boltokban. Az eddigi tapasztalatok alapján nagyon is úgy tűnik, hogy működik a rendszer.

A Massachusetts államban megtalálható Great Barrington kisváros fényképész-boltjának, a Snap Shopnak a legútóbbi öt évben folyamatosan csökkent a nyereségessége. Aztán mindez 2006 szeptemberében gyökeresen megváltozott, ugyanis ekkor vette kezdetét a kisvárosban a BerkShares elnevezéssel illetett valutaprogram - írja a BusinessWeek.

A program deklarált célja a helyi gazdaság megerősítése, méghozzá oly módon, hogy a vásárlókat próbálják meg a helybéli üzletekbe csábítani. A részt vevő üzletek azon vásárlóknak akik a BerkShares papírpénzét használják fizetéskor dollár helyett, 10 százalékos kedvezményt adnak minden vásárlásra.

Steve Carlotta saját bevallása szerint néhány évvel ezelőtt még naponta körülbelül 300 tekercs filmet hívott elő, ez 90-re csökkent le. A program segítségével ez a helyzet megváltozott, rengeteg új vásárlóval gazdagodott, miközben a legtöbb hasonló bolt már rég lehúzta redőnyét.

A program a BusinessWeek összeállítása alapján a következőképp működik: a vásárlók besétálnak a 10 együttműködő bank egyikébe, és átváltják dollárjaikat BerkShares-re, minden 90 centért kapnak egy új papírpénzt, melyet a régióban mintegy 280 üzletben fogadnak el fizetési eszközként. Sőt 250 másik üzlet is elfogadja annak ellenére, hogy hivatalosan nem írtak alá megállapodást a program üzemeltetőjével.

Az ötlet egyébként nem új, 1991-ben 900 részt vevő üzlettel már elindult egy hasonló kezdeményezés, amely az Ithaca Hours nevet viselte. Ugyanakkor az a kezdeményezés már messze nem volt ennyire sikeres, az ottani pénz nagy részét nem is használták. A BerkShares program szervezői szerint fontos tudatosítani az emberekben, hogy mit is jelent a helyi gazdaság támogatása.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egy tanulmány szerint a nagyáruházakban elköltött egy dollárból átlagosan 14 cent marad a helyi államban, míg egy kiskereskedelmi egységben elköltött dollárból 54.

Persze nem olyan egyszerű dolog új pénzt létrehozni, hiszen ehhez speciális szabályoknak kell eleget tenni, ügyelni kell, hogy semmilyen törvényt ne sértsenek meg vele. Az üzletektől is többletköltségeket, illetve magasabb időráfordítást követel, hiszen speciális feladat elé állítja őket a könyvelés, valamint az adóbevallás miatt.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 15. vasárnap
Jolán, Vid
24. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 15. 16:02