8 °C Budapest

Hogyan juthatsz könnyen pénzhez?

Pénzcentrum
2007. július 19. 05:40

Időről időre cikkeinkben megoldásokat keresünk a kis- és középvállalkozások, különös tekintettel az induló, vagy épp fejlődésben lévő vállalkozások forráshiánya miatt jelentkező problémájának megoldására. Igyekszünk minél több hitel-, pályázati illetve egyéb forrásbevonási lehetőséget felkutatni és bemutatni.

A vállalkozások számára egy kiváló lehetőség, melyet már egy korábbi cikkünkben bemutattunk, a tőzsdére menetel, amelynek a forrásbevonás mellett számos más előnye (és természetesen hátránya) is jelentkezhet.

A BÉT-en egyelőre nem találkozhatunk pontosan ugyanilyen jellegű kezdeményezéssel (igaz, nem szabad elfeledkezni a Tőzsdeképes Cégek Klubjáról sem), külföldön azonban már több helyen is találkozhatunk a tőzsdék olyan al-szegmenseivel, melyeket kifejezetten a kisebb vállalkozások részére hoztak létre. Nézzük, mit kell és érdemes ezek közül a londoni AIM-ről tudni!

Hello London!

A pénzügyi világ központjaként szokás Londonra tekinteni, természetesen nincsenek véletlenek. A pénzügyek története során London gyakorta kapott nagy szerepet, elég, ha csupán az aranypiacra gondolunk. Sőt gyakran használatos a Londoni bankközi kamatláb, a LIBOR is viszonyítási alapként, vagy alapkamatként.

AIM
Az AIM 1995-ben alakult meg, mindössze 10 társasággal. 2000 óta a részt vevő vállalatok száma megháromszorozódott, jelenleg 1674 társaság a tagja. A 2006-os évben a kereskedett részvények értéke elérte az 58 milliárd fontot, amely 23,3 százalékkal volt magasabb a 2005-ösnél.

A Londoni tőzsde, a London Stock Exchange az AIM, azaz az Alternative Investment Market piaccal áll a vállalkozó kedvű befektetők rendelkezésére és természetesen nem utolsó sorban a növekedési szakaszban lévő vállalkozásoknak kínál kecsegtető lehetőséget.

Mi az az AIM? - Célozz!

Mint arra a kockázati tőkével, valamint az üzleti angyalokkal kapcsolatos cikkeinkben is kitértünk, manapság, különös tekintettel a hazai helyzetre, mindkét oldal nehéz feladat előtt áll, mielőtt döntését meghozza. Ennek a nehézségnek az oka leginkább a korlátozott információáramlás, a megfelelő felek egymásra találásának nehézsége.

Az AIM ezt a korlátot hivatott lebontani, a vállalkozó kedvű kockázati tőkebefektetők itt könnyedén válogathatnak a kisebb méretű vállalkozások között.

Hogyan lehet bekerülni?

Nem véletlenül hangsúlyozzák ki az AIM honlapján, hogy ez a piac kifejezetten a fejlődő szakaszban lévő kisvállalatoknak jelenthet megoldást, hiszen az alkalmazott szabályok is igazodtak ezen vállalatok igényeihez.

Számunkra az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy az AIM-re bármely szektorban tevékenykedő, illetve bármely országbeli vállalkozások bevezethetik részvényeiket, természetesen azért bizonyos előírásoknak meg kell felelniük minden esetben.

Ezen kívül igen fontos, hogy nincsenek előírások az egyes vállalkozások
• méretére,
• gazdálkodási múltjára,
• közkézhányadára,
• valamint a piaci kapitalizációjára vonatkozóan
.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jószerivel az egyetlen, s igazán fontos feltétel, hogy a bevonulni kívánó vállalkozásoknak választaniuk kell egy kinevezett tanácsadót (nominated advisor), vagyis egy Nomadot. Ezek a tanácsadók megfelelő szakértelemmel vannak felvértezve az egyes cégekkel, s azok igényeivel kapcsolatosan, s segítenek végigjutni az egész bevezetési procedúrán.

Ezekután valószínűleg újabb szakemberek segítségének igénybe vételére lesz szüksége a vállalkozásnak, igaz, azok a vállalkozások, melyek részvényeit más tőzsdéken már kereskedik gyorsabb és könnyített utat is választhatnak.

Lépésről lépésre

Az alábbiakban áttekintjük aaz AIM-re történő bevezetés főbb lépéseit, időrendi sorrendben. Nem árt tudni, hogy az egész folyamat hosszú időt vehet igénybe, így jó előre kell tudnunk gondolkodni. 24-36 hónappal a bevezetés előtt már el kell készíteni a megfelelő üzleti tervet, ellenőrizni kell szerződéseinket szállítóinkkal, valamint vásárlóinkkal.

6-12 hónappal korábban arról kell meggyőződnünk, hogy a megfelelő könyvelővel, könyvvizsgálóval rendelkezünk, akik még legalább 3 évig nekünk kívánnak dolgozni. Amennyiben szükséges valamilyen változtatást végrehajtani a vállalkozás vezetésében, azt még ebben az időszakban érdemes megtenni. Ekkor kell eldöntenünk azt is, milyen módszerrel kívánjuk részvényeinket bevezetni.

12-24 héttel a tervezett bevezetés előtt szükségeltetik meghatározni a bevezetés ütemezését meghatározni, minden szakértővel egyeztetni erről. 6-12 héttel a bevezetést megelőzően el kell készíteni a bevezetéssel kapcsolatos hivatalos, valamint PR-dokumentumokat.

1-6 héttel a bevezetés előtt érdemes az összes dokumentációt elkészíteni, megtartani a bemutatásra szolgáló úgynevezett roadshow-kat. A megfelelő hatósághoz be kell nyújtani a dokumentumokat, illetve 10 nappal a kívánt bevezetés előtt jelezni kell a londoni tőzsdén bevezetési szándékunkat.

Az utolsó héten kell aláírásra kerüljenek a megfelelő megállapodások, ekkor kell az ajánlati árról és a kihelyezés módjáról is meghozni a végleges döntést.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?