Egyszerűbben és olcsóbban lehessen vállalkozást, illetve egyéni céget alapítani - a kormány szerint ezt a célt szolgálja az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény koncepciója. A kormányülésen elfogadták az elgondolást, amely mintegy 450 ezer egyéni vállalakozót érinthet - közölte a Kormányszóvivői Iroda.
Az egyéni céget alapító egyéni vállalkozók számára a tervek szerint nem lenne kötelező tőkeminimum jegyzés, illetve választhatnának, hogy korlátlan felelősség mellett működtetik az egyéni céget vagy meghatározzák azt az összeget, amelynek erejéig kötelezettséget vállalnak, pótbefizetés teljesítésével.
Előnyt jelent az is, hogy az egyéni cégek esetében nem lesz kötelező a jogi képviselet, nem lesz szükség vezető és ellenőrző testületekre. Ezen felül a koncepció alapján az egyéni cégek létrehozásához nem lesz szükség közjegyző közreműködésére, valamint illeték és közzétételi díj megfizetésére sem.
Hitelezővédelmi szempontból van jelentősége annak, hogy az egyéni cégekre kiterjedne a csődtörvény és a számviteli törvény hatálya.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







