Emelkedik a felvehető maximum, többen szaladhatnak hitelért

Pénzcentrum
2007. június 27. 09:00 1 perc

Július elsejétől a jelenlegi egymilliárd forint helyett hárommilliárd forintra emelkedik a Sikeres Magyarországért keretében meghirdetett vállalkozásfejlesztési programban igénybe vehető kölcsön felső határa - olvasható a Világgazdaságban.

Emellett bővül a kedvezményezettek köre is, a kis- és középvállalati szektor mellett már nagyvállalatok, valamint állami és önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozások is hozzájuthatnak a kedvezményes hitelhez.

A saját erő támogatási kategóriától függően 10, illetve 25 százalék lehet, illetve a jövő héttől forint mellet devizában is felvehető a hitel. Július 1-től startol a vállalkozások tőkehelyzetét erősítő áthidaló tőkehitel is, melynek keretében beruházási hitel vehető fel 8 évre, öt, vagy hét év türelmi idővel.

Lehetőség nyílik majd a mezőgazdasági termékek feldolgozásához és értékesítéséhez kapcsolódó beruházások finanszírozására is, valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT), illetve az Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv (ÚMVT) társfinanszírozását segítő projekt-kiegészítő hitel felvételére is.

Az Agrárfejlesztési Hitelprogramban is számos változás lesz majd tapasztalható, többek között a hitel felső határa egymilliárd forintra emelkedik, a saját erő pedig 15 százalékra csökken, s itt is lehetőség lesz devizahitel felvételére.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?