A tervezett igényléseknek a negyede érkezett csak a lakosság energiatakarékossági pályázatára egy hónap alatt. Míg tavaly a pénzt 10 nap alatt lekötötte a 9000 pályázó, addig az idén egy hónap alatt mindössze 3700 pályázat érkezett a hivatalhoz. Igaz, tavaly nagyobb volt az állami támogatás aránya és mértéke is. Az illetékesek egyelőre nem gondolkoznak a feltételek változtatásán - írja a Népszabadság.
A kiírás a program keretében eredetileg 17-18 ezer pályázat támogatását célozta meg. Erre az idén 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre - több mint kétszer annyi, mint tavaly.
A jelentkezési kedv most töredéke a tavalyinak. Az alacsonyabb érdeklődés oka lehet, hogy az állami támogatás aránya tavaly 30, az idén viszont 15 százalék volt, de a felveendő maximumösszeg is a pályázat fajtánként 400-600 ezer forintról egységesen 265 ezerre csökkent.
Az idei rend szerint az állami támogatást a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 6,5 százalékos kamatozású hitellel egészíti ki.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






