13 °C Budapest

Less be Jamie Oliver első budapesti éttermébe: exkluzív képek

2016. április 6. 05:51

Most májusban, egy hónapos zárt tesztüzemmel nyílik meg Jamie Oliver első magyarországi étterme. Belestünk a Jamie's Italian Budapestbe.

Májusban, a Zsidai gasztrocsoport égisze alatt nyílik meg Jamie Oliver első budapesti étterme, azaz a Jamie’s Italian Budapest.

Ez lesz az első éttermünk Magyarországon, és azt gondolom, nem is találhattunk volna tökéletesebb helyszínt számára, mint a budai Várnegyed

- nyilatkozta a beruházásról a "pucér szakács" becenévre is hallgató brit sztárséf.

A munkálatok már a végéhez közelednek a volt Hadik étteremben; mint ismert, Zsidaiék pályázaton nyerték el az 5+5 évre szóló bérleti jogot az I. kerületi önkormányzattól. A budavári kerületvezetés a néhai Cinknek arról beszélt, hogy ők adták a legjobb ajánlatot (a pályázaton három résztvevő indult), vállalva például azt, hogy az éttermet saját költségükön teljesen felújítják.

A ’70-es, ’80-as években épített, borzalmas homlokzatot elbontottuk, és helyére a Virág Csaba eredeti terveit idéző, de professzionális, XXI. századi fém-üveg homlokzati szerkezet került, amelynek legnagyobb részét egybe lehet majd nyitni a terasszal

- mondta el az új homlokzati megjelenés kapcsán a Pénzcentrumnak Zsidai Zoltán Roy.

Habár több nyilatkozatot is el lehetett csípni az egykori Hadik étterem homlokzati rekonstrukciójáról, a szebb napokat is látott egység belső átalakításáról azonban egyelőre nem sokat hallhattunk. A Pénzcentrum azonban a Portfolio Ingatlan Magazintól megszerezte a kivitelezés utolsó fázisában lévő olaszos étterem exkluzív látványterveit.

A fenti galériában is látható, 400 négyzetméteres étteremben egyszerre 100 fő foglalhat majd helyet, amennyiben pedig az időjárás is engedi, további 50 vendégnek jut majd szék a teraszon is. Ha pedig már a székeknél tartunk, nem árt megjegyezni, hogy a bútorok, illetve berendezési tárgyak java is egyedi, különleges darab, nagy részük Nagy-Britanniából érkezik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mindez persze nem lesz olcsó mulatság, Zsidaiék számításai szerint közelebb áll majd a végső cech a félmilliárdhoz, mint a 100 millióhoz. A Jamie-vel készült üzleti tervben ezzel együtt is mindössze 5 éves megtérüléssel kalkuláltak.

A hazai viszonylatban méregdrága dizájnbútorok, a bekerülési költség, na meg a megtérülési idő hallatán persze mindenkiben az a kérdés motoszkál: vajon mennyiért lehet majd megvacsorázni a budai Jamie’s-ben? Nos, az árakkal kapcsolatban Zsidai Zoltán Roy a következőket nyilatkozta a Portfolio Ingatlan Magazinnak:

Minden étel frissen, minőségi alapanyagokból készül, ami azt jelenti, hogy sokkal kisebb haszonkulccsal dolgozunk majd, mint a versenytársaink. Így is sikerült egyébként a minőségi olasz bisztrók árában maradni; a tészták például 2200-2800 forint között mozognak majd.

További érdekességeket az étteremről a Portfolio Ingatlan Magazin legfrissebb számában, illetve a Portfolión is megjelent Zsidai Zoltán Roy interjúban találsz.

Címlapkép: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 5. 18:29