Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
Csak három uniós ország lakosai költenek kevesebbet a nyaralásuk alatt, mint a magyarok - írja a HVG.
Alig 40 ezer forintot, egész pontosan 129,8 eurót költenek átlagosan a magyarok egy nyári utazás alatt. Az Eurostat összesítése szerint csupán a csehek, a románok és a lettek hozzák ki a magyaroknál kevesebb pénzből a nyári szabadságot. A szám nem azt jelenti, hogy ebből az összegből ki is jött a teljes pihenés, ezt egy személy egyetlen útja alatt költi el.
Az osztrákok sokat költenek nyaralásra, utanként átlagosan 609 eurót. Nem sajnálják a pénzt a vakációtól a szlovákok sem, ők 266 eurót szánnak erre. Még náluk is jobban kiköltekezik magukat a görögök, átlag 287 euróval ők Kelet- és Közép-Európa egyik legtöbb pénzt elköltő népe.
Az EU első helyén a luxemburgiak állnak, 744 euróval (ez mindössze 3 euróval marad el a svájciak átlagától), mögöttük pedig az osztrákok és a máltaiak következnek. Egy átlagos európai 320 eurót, azaz 97 ezer forintot szán a nyaralása alatt egy utazásra.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







