Elérhetővé vált a grafikus helyfoglalás a MÁVPlusz alkalmazás legújabb frissítésében, így az utasok ezentúl a kocsirajzon maguk választhatják ki a szabad ülőhelyeket.
"Itt vagyunk és gőzerővel dolgozunk" - írja a a Nissan Motor Limited (NML) arra a nemzetközi sajtóban megjelent hírre reagálva, amiben a Nissan globális és európai stratégiájával kapcsolatban tettek bizonyos kijelentéseket névtelen forrásokra hivatkozva.
“A Nissan jelenleg is teljes mértékben elkötelezett az európai termékkínálat versenyképesebbé tétele mellett. Ennek első lépéseként, 2019 novemberében vezettük be az új Juke-ot, mely a jelenlegi személyautó termékportfolió első megújult modellje. Már folynak az előkészületek a következő generációs Qashqai gyártásának megkezdésére az angliai, sunderlandi gyárban. Ezen felültovábbi elektromos modellek bevezetése is szerepelterveinkben" - olvasható a Nissan hivatalos cáfolatában.
- emelik ki a cáfolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







