Bolti és éttermi halászleveket kóstolt vakteszten a TikTokon ismert magyar szakács, brgs_thamek, hogy kiderüljön, melyik éri meg igazán az árát.
Szlovákiában az ország egész lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá - jelentette be Igor Matovic kormányfő szombati sajtótájékoztatóján Pozsonyban. A nagyméretű akció, amelynek előkészületei a nyilvánosság kizárásával már három hete folynak, a jövő hét végén kezdődne el néhány járásban próbateszteléssel. A tesztelés többségét két hét múlva tervezik elvégezni.
Az embereket - Szlovákiának több mint ötmillió lakosa van - antigén-tesztnek vetik alá, amelyből az állam mintegy 13 millió darabot rendelt. A tesztelés eredménye 15 perc elteltével már kiértékelhető. Az akció további részleteit várhatóan a vasárnapi kormányülés után hozzák nyilvánosságra - közölte a szlovák miniszterelnök.
Matovic szerint az egész országban mintegy 6000 tesztelési helyet alakítanak ki, a szám lényegében megfelel a választói körzetek számának. Egy-egy tesztelőhelyeken átlagban hét emberre lesz szükség. Az akció lebonyolításába a hadsereget is bekapcsolják. Szlovákiában pénteken 1968 új igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumok, az elvégzett tesztek 16,5 százaléka végződött pozitív eredménnyel. A járvány halottainak száma 11-el 82-re emelkedett.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








