A mobilbanki utalások száma egy év alatt 16,7 százalékkal, értékük pedig 17,4 százalékkal emelkedett.
Mentőövet dob a kormány a vidéki repülőtereknek: a milliárdokból újraindulhat a nagy járatbővítés?
Ötmilliárd forintot meghaladó állami támogatást kap idén a három vidéki nemzetközi repülőtér, ebből 1,2 milliárd forint jut a sármelléki Hévíz–Balaton Airportnak. A kormány szerint a likviditási gondokkal küzdő légikikötők fontos turisztikai és gazdaságfejlesztési szerepet tölthetnek be, ezért a működésük biztosítása mellett a jövő évi járatfejlesztések lehetőségét és a hosszú távon fenntartható működési modellt is vizsgálják.
A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte Varga Balázs, a térség országgyűlési képviselője Facebook-oldalán.
A kormány pénteken jelentette be, hogy öt és fél milliárd forintot biztosít a likviditási gondokkal küzdő debreceni, sármelléki és pécsi-pogányi repülőtérnek, mivel azok fontos turisztikai és területfejlesztési szerepet tölthetnének be.
Varga Balázs úgy fogalmazott: a kormány azt is világossá tette, hogy vizsgálja a jövő évi járatfejlesztések lehetőségét, és átfogó átvilágítás tervez annak érdekében, hogy hosszú távon fenntartható működési modell alakuljon ki. A Hévíz-Balaton Airport olyan térségi fejlesztési eszköz, amelynek jövője azon múlik, hogy mennyire tud bekapcsolódni az európai légi közlekedési hálózatba - tette hozzá.
A repülőtér a térség turizmusa, a vállalkozások versenyképessége, a befektetések vonzása és az ipari fejlesztések szempontjából is stratégiai jelentőségű, képes összekötni a térséget a nemzetközi gazdasági és turisztikai vérkeringéssel - fogalmazott.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.






