Az északi híd forgalom előli teljes lezárása és felújítása tervezetten november 21-én estétől elkezdődik.
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek életbe október 22-től október 26-ig Budapest több kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.
Október 22-én 10 órától 20 óráig lezárják a Budapest XI. kerületi Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között, valamint 15 órától 21 óráig a II. kerületi Bem József tér teljes területét. Szintén lezárják október 22-én 18 órától október 24-én 2 óráig a VI. kerület Andrássy úton az Oktogon felé menő egy forgalmi sávot a Dózsa György út és a Szív utca között.
Lezárják október 22-én 20 órától október 24-én 2 óráig a Budapest VI. kerület Andrássy úton az Oktogon felé menő mindkét forgalmi sávot a Dózsa György út és a Szív utca között, az Andrássy út-Rippl-Rónai utca kereszteződését (a szervizúton a közlekedés biztosított), az Andrássy út-Munkácsy Mihály utca kereszteződését (a szervizúton a közlekedés biztosított), az Andrássy út-Bajza utca kereszteződését, a Kodály köröndöt (a szervizúton a közlekedés biztosított), valamint az Andrássy út mindkét oldali szélső forgalmi sávját a Vörösmarty utca és a Csengery utca között.
Szintén lezárják október 23-án 10 órától 17 óráig az V. kerületi Alkotmány utcát, Garibaldi utcát, Akadémia utcát, Szalay utcát, Balassi Bálint utcát, Széchenyi rakpartot és Honvéd utcát. Október 23-án 12 órától 22 óráig lezárják a XIV. kerületben a Dózsa György úton a Műcsarnok előtti kanyarodó sávot és a Szépművészeti Múzeum melletti forgalmi sávot.
Október 23-án 14 órától 22 óráig lezárják az Andrássy utat az Oktogon és a Hősök tere között, az Állatkerti körutat a Gundel Károly út és a Hősök tere között, a Kós Károly sétányt, az Olof Palme sétányt a Verona angyalai utca és a Hősök tere között, a Hősök terét, a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között. Az ünnephez köthető szakaszos és időszakos lezárásokról, valamint a megállási tilalmakról a police.hu-n lehet részletesen tájékozódni.
Egyre több magyar menekül ide pihenni a karácsonyi hajtás előtt: döbbenet, mennyi pénzt tapsolnak el
Az erdei faházak az utóbbi években igazi slágerré váltak: egyre többen keresik a természetközeli, szeparált pihenést, ahol csend és nyugalom várja őket.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








