A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb
Ennyi volt a meleg október, brutál fagyok jönnek: már látszik, mikor ér ide a kőkemény hidegfront
Szombaton újabb hidegfront érkezik, de ezúttal sem várható számottevő csapadék, csupán erős szél és kisebb záporok. Vasárnapra azonban már többfelé fagyhat, a fagyzugokban akár -5 fokig is süllyedhet a hőmérséklet.
Szombaton érkezik a következő hidegfront, nagy esőt ez sem hoz, de vasárnap és hétfő hajnalban az ország nagy részén már fagyhat - írja az Időkép. A portál szerint száraz hidegfrontok hónapja az idei október, nem lesz ez másképp hétvégén sem.
Szombaton észak, északnyugat felől érkezik a soron következő hidegfront. Sajnos az aszály mérséklődését elősegítő csapadékmennyiség ezúttal sem várható, elszórtan kísérheti kisebb eső, zápor a front átvonulását.
A szél viszont feltámad, szombat napközben az északnyugatira forduló szelet sokfelé kísérhetik élénk, erős lökések. A front mögött kitisztul az idő, vasárnap már a napsütésé lesz a főszerep. A légmozgás hajnalra a legtöbb helyen gyengül, mérséklődik, az érkező hideg levegő nyugalomba jut. Így reggel a mostaninál már nagyobb területen lehet -1, -2 fokos fagy, a fagyzugokban pedig -4, -5 fok sem zárható ki. A maximumok szombatig még több helyen meghaladhatják a 15 fokot, majd vasárnapra 10 és 15 fok közé esik vissza a csúcshőmérséklet.
A hétfő is többfelé indulhat fagyosan, ám úgy tűnik, jövő héten fordul a kocka, délire, délnyugatira forduló áramlással melegebb, nedvesebb légtömegek érkezhetnek.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







