A 2022-ben újjáépült erdei szálláshely egész évben nyitva tart, és akár 40 vendéget is fogadhat.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. megállapodást kötött a rákosrendezői terület infrastruktúra-fejlesztéséről, amelyet Budapest Főváros Önkormányzata is jóváhagyott- írja a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
A minisztérium közleménye szerint az aláírt megállapodás biztosítja, hogy Budapest továbbra is jogosult a Rákosrendező fejlesztésére szánt, legalább 800 millió euró értékű állami infrastruktúra-beruházásra, amely korábban az arab befektetőnek is járt volna.
A dokumentum részletesen tartalmazza a terület vasúti, közúti és zöldfelületi fejlesztési terveit. Kiemelt elemként szerepel benne a Szegedi úti felüljáró és az azon áthaladó villamosvonal kiépítése, valamint a millenniumi kisföldalatti meghosszabbítása is. A műszaki tartalmat a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottsága ellenszavazat nélkül hagyta jóvá.
Lázár János tárcája azt is vállalta, hogy az állami és fővárosi szakemberek havonta egyeztetnek majd az infrastruktúra-fejlesztés és a nemzetközi tervpályázat összehangolásáról.
Címlapkép forrása: MTI/Kocsis Zoltán
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







