Rendkívül kedvező árú repülőjegy-akciókat gyűjtött össze a Budapestről induló járatokra a hazai utazói közösség.
Kiadta a figyelmeztetést a HungaroMet: itt a fordulat az időjárásban, erre számíthatnak a közlekedők
Változékony időjárásra számíthatunk: több hullámban érkező záporok és zivatarok váltják a napos időszakokat, miközben a hőmérséklet nyárias, 25-32 fok között alakul - derül ki a HungaroMet oldaláról.
A nap folyamán erőteljes felhőképződés lesz a jellemző, bár időszakosan és területenként előbukkanhat a nap is. Ezek a rövidebb napos periódusok főként a délelőtti és délutáni órákban fordulhatnak elő.
Szerdán többfelé kell esőre, záporra és zivatarra számítani. Délelőtt még északkeleten kisebb a csapadék esélye, míg délutántól inkább a Nyugat-Dunántúlon mérséklődik a záporok, zivatarok gyakorisága.
Az északnyugatira, majd északira forduló szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik. A délutáni órákban a maximum-hőmérséklet 25 és 32 fok között alakul. A naposabb, szárazabb tájakon lehet a melegebb, míg a csapadékosabb részeken néhány fokkal alacsonyabb értékekre számíthatunk.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







