8 °C Budapest
Aranyos, kifejezéstelen kislány ül egy autó hátsó ülésén, és élvezi, ahogy a szél fújja a haját. Az ablak nyitva. A nap besüt az ablakon, amitől a lány hunyorog. Hely a másoláshoz.

Ennyit az enyhülésről: napokon belül visszatér a perzselő kánikula. Igen.

MTI
2025. július 10. 17:14 1 perc

Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből

Pénteken a sok napsütést gomolyfelhők zavarják, amelyekből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A kezdetben élénk északnyugati, nyugati szél délutánra mérséklődik, gyengül, de zivatar idején átmeneti szélerősödés előfordulhat. A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között várható.

Szombaton változóan felhős időre kell számítani általában többórás napsütéssel, délen naposabb idő valószínű. Főként északnyugaton, északon lehet helyenként zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet kevés helyen kísérik élénk széllökések. A hőmérséklet hajnalban többnyire 9 és 15, délután 23 és 29 fok között várható.

Vasárnap változó felhőzetre kell készülni a több-kevesebb napsütés mellett. Több helyen kialakulhat zápor, zivatar, délen, délkeleten kisebb a csapadék valószínűsége. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 10-17, délután 25-32 fok valószínű.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?