Duna alatti alagútban is sétálhatunk a jövőheti VéNégy Fesztiválon

Duna alatti alagútban is sétálhatunk a jövőheti VéNégy Fesztiválon

2025. június 27. 16:15 3 perc

A VéNégy Fesztivál július 2-5. között Nagymaroson várja a látogatókat, ahol színházi előadások, koncertek, kreatív workshopok és szabadidős programok széles választéka lesz elérhető. A rendezvény különlegességei közé tartozik a Duna alatti séta az újonnan megnyíló alagútban, kenutúrák, valamint több mint 40 zenei program olyan előadókkal, mint a Quimby, Dzsúdló vagy Desh. A családokat gyermekprogramok, bábszínház és kreatív foglalkozások várják a színházi előadások mellett. "A színháznak és a művészeteknek hatalmas ereje van, közös felelősségünk, hogy ezt megismertessük a fiatal generációval" - mondta el Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató.

Idén is megrendezésre kerül a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amely július 2. és 5. között várja a látogatókat Nagymaroson. A rendezvény sokszínű programkínálatával a hazai nyári fesztiválpaletta egyik legizgalmasabb összművészeti eseményévé vált, a szervezők célja, hogy a kultúra, a közösségi élmények és a természet harmonikusan kapcsolódjanak össze a Duna partján, festői környezetben - derül ki a fesztivál sajtóközleményéből.

A fesztivál egyik legnagyobb újdonsága idén a Nagymarost és Visegrádot összekötő Duna alatti alagút megnyitása: július 5-én előzetes regisztrációval exkluzív, vezetett sétákon lehet majd részt venni az alagútban.

A látogatók kenutúrákon, hajókirándulásokon is felfedezhetik a Dunakanyar természeti szépségeit, utóbbihoz a Mahart Visegrádi körjáratára 20%-os jegykedvezményt kínálnak a fesztivál ideje alatt.

A színházi programok után ingyenesek a koncertek

A színházkedvelők idén is bőséges választékból csemegézhetnek: a fesztivál nyitóelőadása a Nemzeti Színház és a QJÚB közös produkciója, a „Ázott hajában hét halott bogár ragyog”. További vendégprodukciók érkeznek Szlovákiából, Csehországból és Lengyelországból, köztük a krakkói Teatr Groteska „Windows” című vizuális színházi előadása. A szervezők kiemelték: aki színházjegyet vált és részt vesz egy előadáson, az ingyenesen részt vehet az esti koncerteken is.

A családos látogatók számára újra megnyílik a VéNégy Ovi, ahol kézműves foglalkozások, meseolvasás, társasjáték kuckó és animációs programok várják a gyerekeket. A „Csoda a te kezedben van” program során zsonglőrködni, egyensúlyozni és bűvészkedni tanulhatnak a legkisebbek. Bábszínházi előadások is lesznek, többek között a „Brémai muzsikusok" és „Az élet vize" című produlciók is színpadra kerülnek.

A zenei programok több mint 40 fellépőt vonultatnak fel, köztük nemzetközi előadókat is. Szlovákiából Erika Rein, Csehországból Nill Garçon, Lengyelországból pedig az YASNO. és a Hulajdusza érkezik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A HangPart helyszínen ambient, elektronikus és népzenei programok várják az érdeklődőket, valamint szintetizátor-simogató és táncház is színesíti a kínálatot.

Stresszoldó hímző workshop és kenuzás is várja az érdeklődőket

A fesztiválon képzőművészeti és kézműves workshopok is zajlanak, külön figyelmet fordítva a környezettudatosságra. A Duna-Dráva Cement Kft. támogatásával a látogatók újrahasznosított anyagokból készíthetnek ékszereket, táskákat, legyezőket és kulcstartókat, valamint mindfulness-alapú stresszoldó hímző foglalkozások is elérhetők lesznek.

Sportprogramokból sem lesz hiány: foci, strandröplabda, pingpong, petanque, lengőteke, élő csocsó és tapadókorongos íjászat várja a mozgásra vágyókat. Emellett ingyenes smink- és hajformázási lehetőséget is kínálnak a fesztiválozóknak.

A VéNégy Fesztivál célja, hogy a fiatal generáció számára is élményszerűen tegye elérhetővé a kultúrát. A színházjegy-akciónak köszönhetően évről évre egyre több fiatal vesz részt a színházi programokon is. A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap és a Határtalan nyár programsorozat keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósul meg.

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?