A magyarok idén is szembesülnek a kérdéssel: a Balaton vagy az Adria éri meg jobban 2026-ban?
Búbánatvölgyben főleg üdülők és családi házak állnak, közösségi célú épület nincs is a környéken, mégis egyre többen döntenek úgy, hogy itt vesznek ingatlant. Mostanra pedig elmondható, hogy a környék renkívül felértékelődött az ingatlan piacon. A HelloVidék információi szerint az elmúlt évhez képest majdnem 40 százalékkal emelkedtek itt az ingatlanárak.
A Szamárhegy és a Hosszú-hegy közötti völgyben húzódik a Búbánatvölgy, a Duna-Ipoly Nemzeti Park határán. Északról a 11-es főút és a Duna határolja, és a központi belterülettől körülbelül 5 kilométerre, keletre fekszik. A Szamárhegy és a Kerektó vársorésszel együtt teljesen körbe öleli a Szamár-hegy. A városrészben főleg üdülők és családi házak vannak, 2001-ben mindössze 20 állandó lakosa volt, míg 10 évvel később ez a szám 100 főre emelkedett.
Mostanra azonban elmondható, hogy a terület rendkívüli módon felértékelődött a piacon: az elmúlt évhez képest csaknem 40 százalékkal drágultak az árak.
Érdekes módon ez egy olyan rejtett kincse a hazai ingatlanpiacnak, amit a koronavírus-járvány lecsengését követően fedeztek fel a vevők. Igaz, a búbánatvölgyi ingatlanok iránti kereslet 2019-ben volt a csúcson, amiben nagy szerepe lehet annak is, hogy akkor sokkal több eladó ingatlan szerepelt a kínálatban, illetve ezeknek az ára is jóval kedvezőbb volt
– mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A portál kínálatából kiderült, hogy a legolcsóbb ingatlan egy, a kerektóhoz közeli, faházas nyaraló, aminek az ára 13,5 millió forint, míg a legdrágább egy családi ház 58 millió forintért. A két véglet között igazából a teljes skálán találhatunk ingatlant: van felújítandó kertes ház 29 millió forintért, vagy panorámás terasszal rendelkező 35 millió forintos ingatlant a tavak mellett.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
De nem csak vásárolni érdemes a környéken, akár csak egy hétvégi kikapcsolódásra is sokan választják a Búbánatvölgyet. A Szállás.hu foglalási adatai alapján 2019-hez képest 70 százalékkal több foglalás érkezettbe az idei évre, ami Esztergom minden szállását figyelembe véve ez az adatt 44 százalék. Ráadásul anyagilag is megéri ezt az úticélt választani: egy négy fős család, két éjszakára már 39000 forintért meg tud szállni, de reggelivel együtt egy hosszúhétvégére 52 ezer forintért is találhatunk már szállodát magunknak
Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







