12 °C Budapest
The northeast hollow of Lake Balaton.

Özönlenek a magyarok a Balatonhoz: mindenki erre a strandra igyekszik?

2021. augusztus 12. 11:32

A balatoni utasok száma meghaladta a járvány előtti utolsó év eredményét, több mint 1,16 millióan utaztak a magyar tengerhez az idei szezonban.

A nyári menetrend bevezetése óta, a vasúttársaság teljes hálózatán közel 10,2 millió jegyet értékesített a MÁV-START. Az Utasellátó pedig folyamatosan bővíti szolgáltatásainak körét, a fejlesztések a belföldi, illetve a nemzetközi járatokon az étkező-, háló- és fekvőhelyes kocsikat igénybe vevő utasok, valamint a vonatra várakozók kényelmét is szolgálják.

A balatoni járatokon augusztus második hétvégéjéig több mint 1,16 millióan utaztak ebből 790 ezren a déli, 368 ezren pedig az északi partot választották. Ez több mint fél százalékkal több a koronavírus-járvány előtti utolsó évhez képest. Három új emeletes KISS motorvonat közlekedik a Balatonhoz, hétvégente pedig már közvetlen összeköttetést biztosít a vasútársaság Szolnok és a Dunakanyar térségéből is.

Az Utasellátó balatoni étkezőkocsijai már az előszezoni menetrendben üzemeltek, hét Balaton InterCity járaton, Budapest és Keszthely között. A főszezonban az összes Balaton InterCity-járaton lehetőség van az utazás közbeni étkezésre.

A legkedveltebb fogások közé tartozik a hamburger, amelyből idén augusztus 8-ig 2352 darab, csapolt sörből pedig 6848 korsó fogyott. Érdekesség, hogy idén a hamburgerből több fogyott, mint sörből.

Az Utasellátó szolgáltatásait az utasok igényeihez igazítja a vasúttársaság. Idén a kínálat összeállításánál figyeltek a különféle étel-intoleranciákkal élők igényeire is, ezért barna cukor és édesítőszer is kérhető, a kávéféleségeket pedig kínálják laktózmentes tejjel, valamint mandulaitallal is. A hamburgereket gluténmentes hamburgerzsemlével is lehet kérni.

Nemzetközi járatok

Az európai városok közül a Hungária EuroCityvel Hamburgba lehet eljutni, aminek étkezőkocsiján az árak a korábbiaknál kedvezőbbek. Ezen a járaton a legnépszerűbb ételek a gulyásleves, a hamburger és a marhapörkölt volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Újra lehet utazni naponta fekvőhelyes kocsival Brassóba a Corona InterCityvel; Zürichbe a Wiener Walzer EuroNighttal; Münchenbe pedig a Kálmán Imre EuroNight vonattal is. Az ezekre szóló menetjegyek ára üdvözlőcsomagot és reggelit is tartalmaz, valamint büfékínálat is elérhető.

Aki a tengerhez vágyik, az Adria InterCity vonattal teljes egészében Utasellátó-kocsikkal tud utazni Splitbe. Az egy étkező-, két háló- és három fekvőhelyes kocsiból álló vonat heti három alkalommal, az eddiginél magasabb minőségű szolgáltatást nyújtva jár, mind a háló-, mind a fekvőhelyes kocsikat tekintve. A jegyár a hálókocsi utasainak az étkezőkocsiban elfogyasztható reggelit is tartalmazza. Az Istria expresszvonat pedig Koperba közlekedik naponta, közvetlen hálókocsikkal Fiuméba (Rijekába), augusztus végéig. A vonattal elérhető Ljubljana, Postojna, Abbázia (Opatija) is. Az üdvözlő reggeli jegyárba foglalt szolgáltatás, míg a fedélzeti büfékínálat a korábbinál tartalmasabbá vált.

Az Utasellátó további fejlesztése részeként megnyílt a Keleti pályaudvaron a nem csak belsőleg, de szolgáltatás tekintetében is megújult Üzleti váróterem.  A korábbinál bővebb és színvonalasabb díjmentes kínálat, valamint térítés ellenében fogyasztható minőségi desszertek és italok fogadják a vonatra várakozó utasokat. A várótermet belföldi és nemzetközi első osztályú jeggyel lehet igénybe venni.

A közeljövőben további járatokon tervezi elindítani az Utasellátó-szolgáltatást a MÁV-START. Szeptember elejétől várhatóan a Metropol EuroNighton is lehet hálókocsival utazni Berlinbe.  Szeptember közepétől pedig a Brassóba járó Corona InterCity-n étkező- és hálókocsi; a Münchenbe tartó Kálmán Imre EuroNighton hálókocsi várja újra az utasokat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem