12 °C Budapest
Firework display over the Danube and the Chain Bridge on the celebration of Hungarian National Day on August 20th.

Gigantikus tűzijátékkal készül augusztus 20-án a főváros: itt vannak a programok

MTI
2021. július 15. 11:58

Minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékot rendeznek az idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, szeretnék ha mindenki a fővárosba jönne - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

A 34 perces tűzijáték alatt több mint 40 ezer rakétát lőnek fel, az eddigieknél nyolcszor-kilencszer többet. Mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között, a Duna mindkét oldalán, valamint 14 uszályról, és 65 pontonról lövik majd fel a rakétákat - sorolta. Számos rakparti épületet megvilágítanak fényfestéssel, és 100 drónnal a keresztet is megjelenítik majd. A rendezvényeken több tízezren dolgoznak, ami a válság által sújtott turisztikai, rendezvényszervezői és más ágazatoknak jelentős segítséget, munkalehetőséget jelent - mondta Guller Zoltán.

Kitért arra, hogy augusztus 18-tól 22-ig folyamatos rendezvényeket szerveznek Budapesten. Mint fogalmazott, augusztus 20. minden magyar ünnepe, Magyarország születésnapja, ehhez méltó ünnepsorozatot terveznek rendezni. Azt szeretnék, ha ezen a hétvégén mindenki a fővárosba jönne, a szálláshelyek megtelnének, ezzel is segítve a turizmus újraindulását - mondta, hozzátéve: a kereskedelmi szálláshelyek előfoglaltsága már most 65 százalékkal magasabb erre az időszakra, mint az előző évben.

A nap programjait ismertetve az MTÜ vezérigazgatója elmondta: reggel, a tisztavatást követően, a köztársasági elnök beszédét hallgathatják meg a hagyományoknak megfelelően. Reggel 9 órakor a Duna felett közel háromnegyed órás légiparádét rendeznek. A Hősök teréről a magyar történelem kiemelkedő alakjait felvonultató menet indul az Andrássy úton, a legkisebbeket pedig egész nap szabadtéri gyerekprogramokra várják.

Számos ismert magyar előadó fellép majd a koncerteken, a Várkert Bazárban Magyar Ízek Utcája lesz, a Tabánban retró buli, és a hagyományok szerint megtartják a Mesterségek Ünnepét is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kitért arra, hogy a fővárosban a szükséges mértékben lesznek lezárások, amelyek a rakpartokat, a Kossuth teret fogják érinteni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 15. szerda
Anasztázia, Tas
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 14. 20:29