A belváros felé tartóknak az M4-es metró, illetve a 7-es, az 58-as, a 114-es, a 213-as vagy a 214-es autóbusz igénybevételét javasolják.
A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) bejelentése szerint nemsokára elkészül az a digitális "útlevele", amely a nemzetközi határok biztonságos megnyitásának a kulcsa lehet.
A fejlesztés alatt álló digitális útlevél egy alkalmazás, amely tájékoztatást nyújt a felhasználó vizsgálati eredményeiről, az oltási előzményeiről - írta a Travelo a travelandleisure híradása alapján. A határellenőrzésnél a felhasználók ezeket az információkat egy QR-kód segítségével oszthatják meg a hatóságokkal. Az applikáció block-chain technológiára épül, vagyis a szolgáltató nem tárol személyes adatokat.
Az app 2021 elejétől a tervek szerint elérhető lesz az Apple eszközökön, néhány hónappal később pedig Androidon is, a díjszabást pedig úgy tervezik, hogy az utasoknak ingyen lesz, a légitársaságoknak kell majd fizetniük a használatért. Nem az IATA az első cég, amely digitális covid-útlevél kifejlesztésén dolgozik: az International Sos-nek is van készül egy hasonló szolgáltatása AOKpass néven.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







