9 °C Budapest

Hamarosan bejelenthetik: elhalasztják a 2020-as olimpiát

2020. március 24. 12:45

El fogják halasztani 2021-re olimpiát a koronavírus miatt - állítja Dick Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Bár hivatalosan még nem került sor a halasztás bejelentésére, már Ausztrália, Nagy-Britannia és Kanada is jelezte, hogy nem kívánnak részt venni az eseményen a nemzetközi járvány miatt, illetve az Egyesült Államok és Új-Zéland is az esemény halasztását kérte.

"A NOB által birtokolt információk alapján megszületett a döntés a halasztásról" - mondta Pound a USA Todaynek. "A konkrét paraméterekről még nem született döntés, de a játékok nem fognak megkezdődni július 24-én" - tette hozzá Pound.

Pound hozzátette: hamarosan sor kerül majd a hivatalos bejelentésre is.
(BBC, Reuters)
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem