12 °C Budapest
Egy focilabda fekszik a kertben, foci, labdarúgás, futball, labda

Bundabotrány rázta meg a futballt: 29 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot

2025. december 26. 13:33

Újabb fordulatot vett a török labdarúgást megrázó fogadási botrány, amely október végén robbant ki. A török ügyészség pénteki tájékoztatása szerint 29 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot, közülük 26 főt őrizetbe vettek, egy személy pedig már korábban börtönbe került egy másik ügy miatt.

Az akció összesen 11 tartományt érintett. A hatóságok 14 labdarúgót is elfogtak, valamint Erden Timurt, a Galatasaray korábbi alelnökét. Az érintettek bankszámláit jelenleg vizsgálják.

Az ügyészség szerint a játékosok fogadásokat kötöttek azért, hogy befolyásolják a mérkőzések kimenetelét. A letartóztatott futballisták nevét és klubját hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, a török sajtó azonban úgy tudja, egyikük sem szerepel az élvonalban.

A botrány korábban már súlyos következményekkel járt. A török labdarúgó szövetség 149 játékvezetőt és asszisztenst függesztett fel, akik 8 és 12 hónap közötti eltiltást kaptak. A vizsgálat során kiderült, hogy az 571 regisztrált játékvezető közül 371 rendelkezett fogadási számlával, és 152-en aktívan fogadtak is mérkőzésekre, megsértve ezzel a szabályzatot.

FRISS és élő eredmények, hírek a Sportonlineon: KATTINTS!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezt követően 102 első- és másodosztályú játékost tiltottak el ideiglenesen. Az élvonalban 25, a másodosztályban 77 futballistát sújtottak szankciókkal, amelyek 45 nap és egy év között mozogtak. Eren Elmalira, a Galatasaray válogatott játékosára 45 napos eltiltást szabtak ki. A vizsgálatok során összesen 1024 labdarúgó játékjogát függesztették fel.

December 9-én további húsz embert vettek őrizetbe. A török sajtó szerint köztük volt Mert Hakan Yandas, a Fenerbahçe játékosa, Metehan Baltaci, a Galatasaray futballistája, valamint Murat Sancak, az Adana Demirspor korábbi elnöke.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?