Horváth tapasztalt politikusnak számít. 1990-ben még az SZDSZ színeiben jutott be az Országgyűlésbe, majd 1992-ben átült a Fidesz soraiba.
A magyar utak híresen rossz minőségéről szinte megszámlálhatatlan mennyiségű anekdota kering az internetes fórumokon éppúgy, mint a családi ebédeken. A helyzet súlyosságát pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy egy friss nemzetközi jelentés szerint a hazainál még Namíbiában és Ruandában is bőven jobb a helyzet. Megnyugvást pedig igazából csak az jelenthet, hogy Szlovákiában és Romániában legalább a miénknél is rosszabb a helyzet.
A World Economic Forum összesen 137 ország úthelyzetét hasonlította össze egy 1-7 terjedő skálán, melyen az egyes a legrosszabb, míg a 7-es a kivételesen jó állapotú úthálózatot jelenti. A lista élén az Egyesült Arab Emirátusok végzett 6,4 ponttal, míg a második helyen Szingapúr, a harmadikon pedig Svájc futott be. A Top 10-be rajtuk kívül még Szingapúr, Hollandia, Japán, Franciaország, Portugália, Ausztria és az USA fért be.
Magyarország az összesített lista 62. helyén végzett 4,1 ponttal, és ezzel egyébként a környező országok közül verjük Szlovákiát, Romániát, Szerbiát és Ukrajnát is. Ausztriától és Horvátországtól viszont nagyon csúnyán elmaradunk, továbbá Szlovénia is előttünk végzett.
Az összesített lista végén pedig Haiti, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Mauritánia végzett.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








