7 °C Budapest

Hiába volt érvényes jegyük, a WizzAir nem engedte felszállni a magyar párt

2018. szeptember 28. 09:02

Utazási irodán keresztül utazott volna Izraelbe a Balogh házaspár, azonban hiába volt érvényes jegyük, nem szállhattak fel: a WizzAir túlfoglalásra hivatkozva megtagadta a beszállást.

Utazási irodán keresztül utazott volna Izraelbe a Balogh házaspár, csakhogy hiába fizettek ki mindent, a WizzAir dacára annak, hogy szervezett csoportos utazásról volt szó, túlfoglalásra hivatkozva megtagadta a beszállást - adta hírül az ATV.

Balogh Ferenc a Híradónak elmondta, a becsekkolásnál szóltak a feleségének és egy másik hölgynek, hogy több jegyet adtak el a kelleténél, ezért ők nem szállhatnak fel a repülőre. Hogy ne szakadjanak szét a családok, Ferenc felajánlotta a jegyét a hölgynek, és a feleségével ketten maradtak itthon.

A WizzAir teljesen jogtalanul és szabályellenesen kiemelt két főt a csoportból. Ilyenre nem is hallottunk még precedenst, hogy egy csoportfoglalást megbontsanak

 - fogalmazott Darai-Nagy Judith, a Smart Travel ügyvezető igazgatója. A házaspárr ügyvédet fogadott, a szakember szerint milliós kártérítésre számíthatnak.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem