Északkeleten helyenként záporokra, zivatarokra kell számítani szombaton, másutt kicsi a csapadék esélye. A zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek
A magyarok egyre többet költenek nyaralásra, a megtakarítási célok között évek óta az utazás az egyik legnépszerűbb, viszont az öngondoskodás egyre hátrébb szorul a sorban.
A megkérdezettek közel negyede külföldi vagy belföldi útra szeretett volna félretenni - derül ki az OTP Bank 2017-es Öngondoskodási Indexének eredményéből. 2012-es adathoz képest megduplázódott azoknak a száma, akik belföldi vagy külföldi útra terveztek megtakarítani.
Szívesen nyaral a magyar: a KSH adatai szerint 2017-ben a nyári hónapokban több mint 129 milliárd forintot költöttünk csak belföldi utakra, ami több mint 25 százalékos bővülést jelent a 2013-as adathoz képest. Azonban, ha a tervek megvalósításáról van szó, akkor picit változik a kép:
A nyugdíjas évekre tervezett öngondoskodás pedig egyre hátrébb kerül a rangsorban, ahogy az ilyen célú tervek megvalósítása is. Tavaly a magyarok mindössze 10 százaléka tervezett megtakarítani kifejezetten a nyugdíjas éveire, és mindössze 6 százalékuknak sikerült az elmúlt egy évben ilyen célt megvalósítani, amely csökkenést mutat az előző évek eredményeihez képest.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Azt tapasztaljuk, hogy a rövid távú, kézzelfoghatóbb megtakarítási célok, mint amilyen a nyaralás, az elektronikai cikkek, vagy éppen a ruhatár bővítése egyre népszerűbbek. Míg évről-évre egyre kevesebb figyelmet fordítunk az öngondoskodásra, amellyel biztosíthatnák a boldog nyugdíjas éveket. Ráadásul a felméréseink azt mutatják, hogy sok megtakarítási célú terv a gondolat szintjén ragad, ami tovább ront a helyzeten" - mondja Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója. "Pedig egy megtervezett, időben elkezdett és személyre szabott megtakarítási tervvel az utazás mellett egyszerre akár több célt is megvalósíthatunk" - tette hozzá.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört