Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet.
Száz településen maradhat el az éves rendes lomtalanítás - írja a Világgazdaság.
Annyira leromlott a Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft. gyűjtőautóinak az állapota, hogy a cég ideiglenesen felfüggeszti az általa ellátott települések lomtalanítását. A kft. az érintett önkormányzatokat már értesítette a várható fennakadásokról. A cég hivatalos oldala szerint fő tevékenységi köre
A legnagyobb probléma, hogy a vállalat 2017. január 1-jén 53 településsel 40 ezer háztartást csatolt a hulladékgazdálkodási rendszeréhez, de az erőforrásait csak részben tudta növelni, így most 99 településen dolgozik 43 gyűjtőautóval, ebből 13-at bérel.
A Zöld Híd megbízott ügyvezetője szerint azonban a járműparkban fellelhető autóik 11 évesek, az állapotuk pedig leromlott. Az ilyen korú gyűjtőautók nagy része pedig ilyen sok üzemórával éppen csak alkalmas a napi rendszerességű igénybevételre. Éppen ezért kockázatos lenne ezeket bevetni egy nagy terhelésű lomtalanításra.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
Brutális hóvihar tarol ebben az országrészben: 30 centi hó és 75 kilométeres szél sem kizárt + Videó
Megjött a beígért mediterrán ciklon, február 20-ra az ország egy részét már vastag hótakaró borítja. Brutálisak utakat, közlekedési káoszt hozott az éjszakai havazás Vas megyében...
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







