17 °C Budapest

Tikkasztó kánikula: hétvégére itt a hőségriasztás!

Pénzcentrum
2014. július 17. 10:30

A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. A strandok meghosszabbított nyitva tartással várják a fővárosi fürdőzni vágyókat.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtök délelőtti közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban egyre melegebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé. Az egyre melegebb éjszakák következtében a napi középhőmérséklet - pénteken főleg az Alföldön és a nagyvárosokban, szombaton és vasárnap másutt is - egyre többfelé meghaladja a 25 Celsius-fokot, így az országos tiszti főorvos által elrendelhető három fokozat közül most másodfokú intézkedés lép életbe.

Az ÁNTSZ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra kér mindenkit, hogy a nagy melegben igyon minél több folyadékot, 11 és 15 óra között semmiképpen ne tartózkodjon a tűző napon, és vegye igénybe a hűtött helyiségeket, továbbá védje bőrét a leégés ellen megfelelő öltözködéssel és napvédő készítmények használatával.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. locsolóautói ma reggeltől naponta 2 x 12 órás műszakban nappal a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka a budapesti főútvonal-hálózatot, így munkavégzésükkel nem akadályozzák a forgalmat, a közösségi közlekedést. Az aszfaltra permetezett vízzel enyhítik a forróságot - az útburkolat 50-60 fokra is felhevülhet - így csökkentik a lakosság hőérzetét, illetve lekötik a port és a polleneket - tájékoztatta lapunkat a BKV Holding Zrt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő strandok meghosszabbított nyitva tartással, este 21 óráig várják a hűsölni vágyókat, valamint folyamatosan felhívják a fürdőzők figyelmét az erős UV sugárzásra.

A FŐKERT Nonprofit Zrt. a hőségre való tekintettel valamennyi kezelésében lévő ivókút működését intenzíven figyeli, s rongálás esetén igyekszik mihamarabb elhárítani a műszaki problémát. A társaság által kezelt zöldterületeken, illetve játszótereken összesen 106 darab ivókút található.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A FŐKERT kezelésébe tartozó zöldterületek öntözésére használt víz ivóvíz minőségű! Amennyiben a hőség miatt szükségessé válik, a társaság valamennyi munkatársát meg lehet kérni, hogy nyissák ki a csapot, biztosítsanak lehetőséget a parklátogatók, gyerekek felfrissülésére. A FŐKERT Nonprofit Zrt. folyamatosan öntözi a kiemelt zöldterületeket, és emellett a játszóterek hűtéséről - szükség esetén naponta többször is - gondoskodik. A parki, köztéri szökőkutakban a fürdés tilos, ezért kérünk mindenkit, hogy nagy hőség esetén se használják a szökőkutakat fürdőzésre!

Amennyiben az ÁNTSZ elrendeli a harmadfokú riasztást, akkor a Fővárosi Vízművek Zrt. a hőségriasztás időtartama alatt a Deák téren 10 órától este 18 óráig oszt majd mobil egységekből hűtött zacskós vizet.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?