Az idén 35 ország 600 kiállítója mutatja be szolgáltatásait az Utazás kiállításon, amelyet március 5-7. között rendeznek meg a Budapesti Vásárközpontban.
A kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón Tihanyi Klára kiállítás igazgató elmondta, hogy az idén a külföldi díszvendég Törökország, a belföldi pedig Pécs lesz. "Ígéretes úti célként" mutatkozhat be India. A szervezők mintegy 60 ezer látogatóra számítanak, csaknem ugyanannyira, mint tavaly.
A kiemelt belföldi téma a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) által 2010-re meghirdetett Fesztiválok Éve lesz. Az eseményen mind az MT Zrt. központi standja, mind pedig a turisztikai régiók standjai a Fesztiválok Éve jegyében jelennek meg, emellett a színpadon három napon keresztül zenés-táncos programok szórakoztatják a közönséget.
A Fesztiválok Éve legfőbb célja a magyar lakosság és a Magyarországra látogató külföldiek érdeklődésének felkeltése az ország kulturális turisztikai, kiemelten fesztiválkínálata iránt, illetve a magyarországi, Budapesten és vidéken egyaránt sokszínű fesztiválkínálat népszerűsítése.
Az utazás kiállítással egy időben, a mintegy 25 ezer négyzetméteren további hat kiállítást rendeznek meg. Így a karát és ékszer kiállítás mellett rendezik meg a karaván szalont, a boat showt, a II. nemzetközi LEADER Expót és a port.hu bringaexpót. Az idén első alkalommal vesz részt a hazai golf szövetség az utazás kiállításon.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A rendezvény ideje alatt több szakmai konferenciát tartanak egyebek mellett adózási kérdésekről, az egészségturizmus helyzetéről és az online marketing szerepéről.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








