A BKV-nál alakult sztrájkbizottság szóvivője szerint a hétvégi egyeztetés sikertelensége miatt elkerülhetetlen a keddi sztrájk. A társaság vezetése és a szakszervezetek egyelőre a munkabeszüntetés ideje alatti elégséges szolgáltatás kapcsán sem tudtak megállapodni- írja az inforadio.hu.
A vasárnap esti sikertelen tárgyalások után a BKV-nál alakult sztrájkbizottság szóvivője úgy véli: elkerülhetetlen a keddi munkabeszüntetés. Nemes Gábor hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy a munkáltató garantálja: az eddigi juttatásokat változatlan formában kifizetik a dolgozóknak. Hangsúlyozta: nem többletjuttatásokról van szó, hanem az eddigiek kifizetéséről.
A menedzsmentnek a tárgyalással kellene foglalkoznia, és nem azzal, hogy konfrontációt próbál teremteni a két szakszervezeti csoportosulás között, és megfélemlíti a munkavállalókat - fogalmazott a szóvivő.
A hétfő reggeli tárgyaláson sem született megállapodás a BKV vezetősége és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről - közölte újságírókkal Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke a megbeszélést követően.
A szakszervezetek megerősítették azt a vasárnapi ajánlatukat, hogy a kollektív szerződésben szeretnék rögzíteni a 3 százalékos egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulást, amelyet a BKV - ajánlata szerint - a bér jellegű kiadások között adott volna meg a dolgozóknak.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Földényi György elmondta, hogy az álláspontok egyáltalán nem közeledtek, emiatt a sztrájk egyre elkerülhetetlenebbnek látszik. A tárgyalásokat hétfő délután folytatják.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







