Hibás projektek, hullámos sztrádák

2009. október 19. 14:32

Építési hibáktól hemzsegnek a frissen átadott autópályák, még a kilométerenként több mint 16 milliárd forintos költségen épült Megyeri híd megvalósításában is sok hiányosság volt - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Az ÁSZ összesen tíz tavaly átadott autópálya-szakaszt vizsgált meg, és mindegyik projektben talált hiányosságokat. Önkormányzatok által kizsarolt infrastrukturális fejlesztések, szerződésbe kódolt későbbi költségemelkedések, tarthatatlan határidők és a hiányos műszaki megvalósítás, többek között ezek a hiányosságok drágították, és lassították a magyarországi autópálya-fejlesztéseket.

Vannak még hiányosságok az utakon


A 2008-ban átadott gyorsforgalmi utak összes hossza 76,2 km. Ezt összesen 212,6 milliárd forintból sikerült megvalósítani, így átlagosan 2,6 milliárd forintba került egyetlen kilométer autópálya illetve autóút tavaly. Az összes beruházás közül a legdrágább a Budapest északi elkerülését biztosító közel 3,9 km-es Megyeri híd volt. A számvevőszék a projekttel kapcsolatban az előzetes közlekedésfejlesztési koncepciót hiányolta, aminek következtében a projekthez közvetlenül nem kapcsolódó, az önkormányzatok által kért infrastruktúra finanszírozási igénye elérte a 9,3 milliárd forintot, az összes költség majdnem 15%-át.

Az ÁSZ több projektnél kifogásolta a hiányzó előzetes költség-haszon elemzéseket, és több esetben felhívta a figyelmet az átadott utak hiányos műszaki tartalmára, például az utak hullámos burkoltára, a felületi hibákra és a hiányosan elvégzett utazáskényelmi mérésekre.

Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 2. szombat
Melinda, Vivien
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm