12 °C Budapest

Szabadulnak a kocsiktól: megéri átíratni a vállalkozóknak!

2009. március 2. 08:45

Az új cégautóadó bevezetése óta tömegével szabadulnak meg a cégek a tulajdonukban lévő személygépkocsiktól - számol be néhány könyvelő és adótanácsadó.

A február elseje óta fizetendő új cégautóadó 1600 köbcenti alatt 7000 forint, ennél nagyobbak után havi 15000 forint terhet jelent a nem magánszemélyek tulajdonában lévő autók után. Ez elsősorban az evás vállalkozók számára jelent komoly terhet, hiszen ők költséget sem számolnak el a járművek után.

Nekik tehát megéri átírni az autót, hiszen a magánszemélyek tulajdonában lévő járművek nem alanyai az új adónak. Az átiratás azoban nem egyszerű folyamat, hiszen szükség van hozzá a gépkocsi adásvételi szerződésére, a kgfb befizetését igazoló iratokra, érvényes műszaki vizsgára, a cégvezető meghatalmazására.

Anyagi vonzata is van az átírásnak, hiszen az eredetiségvizsgálat, az iratok cseréje, a vagyonszerzési illeték, az átruházáshoz szükséges cégkivonat beszerzése mintegy 70-75 ezer forintba kerülnek, ezek a költségek azonban mintegy fél év alatt megtérülnek.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm